A holland Mol família 2006-ban vette meg az akkor Midland néven futó F1-es csapatot, hogy 2007-ben Spyker név alatt versenyeztessék. Mivel a luxussporkocsi-gyártó Spykernek nem alakult valami fényesen a helyzete, így tavaly év végén a csapat újra gazdát cserélt, legalábbis félig: akkor az indiai milliárdos, Vijay Mallya vásárolta be magát.

Mallya át is keresztelte a csapatot Force Indiára, és azóta is az egész projekt frontembereként működik, míg a társtulajdonos, Michiel Mol csak a háttérben, csendestársként van jelen, bár holland sajtóértesülések szerint már úgy sem sokáig. A 38 éves Mol állítólag el akarja adni részesedését, a De Telegraaf című lap még azt is tudni véli, hogy veszteséggel, alacsonyabb áron adná, ha vinnék, mint amennyit ő fizetett érte eredetileg.

A tehetségkutatóba az öregek is beszállnak
Mol menne, Mallya marad

Mol menne, Mallya marad

Mol menne, Mallya marad


Maga a holland üzletember egyelőre cáfolta a hírt, azt mondta, hogy „nem kell mindent elhinni, amit az újságok írnak”. Ha Mol azonban mégis eladja részesedését – és Mallya nem veszi meg automatikusan -, akkor a Force India már a második csapat lesz a mezőnyben, amelynek fele a piacon van, ugyanis a Red Bull-milliárdos Dietrich Mateschitz és Gerhard Berger közös alakulatából, a Toro Rossóból is kivonul két éven belül Mateschitz.