Az AutóMagazinban lesz egy nagy anyag a Williams csapatfőnökéről, Sir Frank Williamsről. Csütörtökön elkezdtük szervezni a fotózást és az interjút. Simon István a Forma-1-es gurunk – Ő az, aki több éve könyvet jelentet meg erről a száguldó cirkuszról -, neki sikerült leszervezni mindent, én csak beleültem a tutiba, a tuti melóba.
Szükségünk volt néhány olyan képre, ahol a versenyzők és Frank Williams egy képen látszik. Nem volt egyszerű. A szabadedzések alatt eddig még sosem ment ki a bokszba, de az volt az infónk, hogy az utolsó edzésen néha kimegy a garázsba. Nem volt több lehetőségem, mert a garázs egyébként tiltott terület minden újságírónak, fotósnak. Csak azok léphetnek be ide, akit ők beengednek. Nos, így kerültem olyan helyzetbe, amit sokan irigyeltek.
A garázsbelépőt már pénteken megkaptuk, de csak egy alkalomra szólt. Szombaton a reggeli edzés előtt 5 perccel már a garázsban voltam. Csak a két autó és rengeteg szerelő volt ott – autónként legalább nyolc szerelő. A pontos kiosztást nem tudom, de ami tuti: Most minden keréknél volt egy szerelő a kerékcserékhez. Egy-egy ember a Bridgestone-tól, mindkét versenyautóhoz. Az dolguk a gumik felügyelete, ellenőrzése. Volt egy szerelő, aki csak a saját versenyzőjének a sisakjával és kesztyűivel foglalkozott. Voltak még a számítógépes szerelők, de ők a garázs hátuljában voltak teljesen külön.
Az egész garázsban azzal együtt, hogy rengetegen sürögtek-forogtak, mindenki tudta a dolgát és rettentő nagy nyugalom volt. Sajnos előkerült a csapat sajtófőnöke és elmondta honnan, mit fotózhatok. Állandóan figyelt és irányítani próbált. Ez kicsit behatárolt, de nem számított. Aztán megjöttek a pilóták, váltottak egy-két szót a saját főszerelőjükkel és azonnal beöltöztek. Először furcsa volt, hogy senki nem beszél a másikkal, aztán mikor beindították az autókat megértettem mindent. Egy másodperc alatt bedugtam a füldugókat. Iszonyú hangja van a motornak. Füldugóval elviselhető, de a gyomromban folyamatosan éreztem a motor hangját, pedig itt csak épphogy egy kicsit lépetek rá a gázpedálra a versenyzők. Az összes szerelő fején fülhallgatós, mikrofonos, zártláncú csapatrádió volt.
Fantasztikus volt nézni a startprocedúrát. Valaki láthatatlanul intett és a szerelők egyszerre mozdultak. Hátulról bedugták az indító motort. Kihúzták a mesterséges hűtőkészülékeket a fékektől és hűtőktől. Levették a pilóták elől a monitorokat, ahol az eredményeket tudták nézni. A gumikról az utolsó pillanatban került le a melegítőpaplan. Aztán a főszerelő kihátrált a bokszból és intett a pilótának hogy jöhet ki a pályára. Mindez nincs tíz másodperc. Utána megint csönd lett.
Azt gondoltam, most jön a monitorfigyelés, de nem. Elkezdtek takarítani. Valami vegyszerrel felmostak a kocsik helyén, ahol nem is volt kosz, de ők tuti láttak valamit. Mire kész lettek vele, jöttek vissza az autók. Előkerültek a kézi hűtők és mindenki beállt a helyére kerékcserét imitálni. Aztán gyorsan betolták a garázsba a versenyautót és állítottak a futóművön, légterelőkön. Volt, hogy levették a hátsó motorborítást is. Próbáltam lefotózni, de mindig valahonnan előkerült a sajtófőnök és lehúzta a gépem. Intett a fejével. Itt csak mindent a szemnek!
Gyönyörű motorok voltak, igazi műremekek. Hatalmas hűtők, tömzsi, rövid, tekervényes kipufogók. Jó néhány kábel és patikatisztaság. Állítás után újra visszakerült az összes borítás. Akkor jött legalább három ember és újra végigtakarította az autót. Csillogott, villogott, de ők tuti találtak rajta piszkot. Nem számoltam hányszor, de legalább négyszer volt kint mindkét autó. 
Időközben előkerült Williams úr is a tolókocsiban. Senki nem foglalkozott vele, de mégis érezted, hogy ott van és figyeli a csapata munkáját. Gyorsan csináltam pár képet. Jó volt ott lenni.
Aztán vége lett. A pilóták visszajöttek az utolsó körről. Kikecmeregtek a kocsikból. Izzadtak és szomjasak voltak. Egy perc alatt eltűntek a garázsból.
Csönd lett, végre kivehettem a füldugókat. Munka vége. Eltelt egy óra.
