Az F1-ben 1996 és 2009 között versenyző, tavaly óta a Ferrari tartalékosi szerepét betöltő Giancarlo Fisichella kisebb közúti balesetet okozott Róma közelében, írja az olasz sajtó.

A 38 éves pilóta Ferrarijával Campagnanónál hajtott bele hátulról egy kisautóba. Az autó utasát, egy 52 éves nőt kórházba szállították, de rövidesen ki is engedték.

Fisichella állítólag azzal magyarázta a történteket a rendőröknek, hogy egyszerűen nem tudott már megállni az útépítés miatt feltorlódott kocsisor vége előtt. Az olasznak már korábban is volt közlekedési kihágása, 2005-ben Rómában egy 60 km/órás útszakaszon 148 km/órás sebességnél meszelték el, a gyorshajtást akkor azzal indokolta, hogy a lázas beteg gyermekéhez sietett.