F1 Legendárium: Alain Prost

Ezen a héten ünnepelte 56. születésnapját az F1 egyetlen négyszeres világbajnoka, Alain Prost. A Professzor talán kevésbé látványosan, de mindig pengeprecízen és pokoli gyorsan vezetett. A „görbeorrúnál” csak ketten nyertek több világbajnoki címet, 51 futamgyőzelme pedig sokáig megdönthetetlen rekordnak látszott.

Alain Prost 13 szezont töltött Forma-1-es pilótaként. Ez idő alatt 51 nagydíjat és négy világbajnoki címet nyert, 86-szor rajtolhatott az első sorból és 41 alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét. A Forma-1-es tudósítók nagy öregje, az angol Nigel Roebuck írta róla: „Alain az a pilóta, aki a Forma-1-ben eltöltött másfél évtizede alatt mindig az igazat mondta. Másképpen fogalmazva, sohasem hazudott. Nem sok ilyen embert ismertem ebben a sportágban.”

A franciához kötődő elképesztő számok mellett Prost neve szinte összeforrt Ayrton Sennáéval. A McLaren-Honda két kiválóságának már-már vérre menő rivalizálása a Forma-1 történetének legádázabb belviszálya, ami több csúnya karambol mellett rengeteg szép emlékkel gazdagította a száguldó cirkusz történelmét.

Prost 1955-ben született Alain-Marie Pascal néven, francia apától és örmény anyától. Sokan a fiatal korában elszenvedett balesetekkel magyarázzák Alain szokatlanul görbe orrát (van is benne igazság), de az örmény családi vonások is tükröződnek jellegzetes orcáján. Tizennégy éves korában kezdett gokartozni (ezért ma a Vettel-félék a térdüket csapkodva kiröhögnék) és 19 éves volt, amikor megnyerte az első francia bajnoki címét. Innentől nem volt megállás: 1976-ban a Renault és az Elf támogatásával egy kivétellel az összes futamot megnyerte a francia Formula Renault bajnokságban, majd 1979-ben a Forma-3 Európa-bajnoka lett.

A Monacói Nagydíj betétversenyén aratott sikere után két F1-es csapat, a McLaren és a Tyrrell is ajánlatot tett neki. De miután egyik sem a teljes szezonra vonatkozott, Prost hideg fejjel hárította a lehetőséget. „Se nekem, se a csapatnak nem válna hasznára, ha csak néhány futamon indulnék.” Rá jellemzően hideg fejjel megvárta, amíg Teddy Mayer, a McLaren akkori főnöke három évre szóló szerződést tol a görbe orra alá, amit örömmel írt alá.

Első versenyén, az 1980-as Argentin Nagydíjon a 12. rajtkockát szerezte meg, öt hellyel megelőzve csapattársát, John Watsont. A versenyen sem adta alább a hatodik helynél, ezzel Prost feliratkozott azok közé, akik pontot szereztek a legelső nagydíjukon. További három alkalommal volt eredményes, ezzel a világbajnokság 15. helyén végzett, holtversenyben a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldival.

Gyors, de törékeny turbómotorjának köszönhetően ekkoriban tört egyre feljebb a Renault, akik a francia szupercsapatba még egy ígéretes francia tehetséget akartak René Arnoux mellé. Kivásárolták hát Prostot a McLarentől, de a Renault-val kötött „házasság” sohasem teljesedett be. Prost szinte rögtön gyorsabb volt, mint a sokkal rutinosabb Arnoux, ami belső feszültségekhez vezetett. „Egy hibát követtem el: gyorsabb voltam, mint a csapattársam, és a francia újságírók nem szeretik a győzteseket” – emlékezett vissza erre az időszakra hősünk. Nyert még két versenyt, kétszer második lett, de az év végi ötödik helye nem adja vissza, hogy a kis francia sokáig versenyben volt a világbajnoki címért.

A csapaton belüli feszültség az 1982-es Francia Nagydíjon, Dijonban tetőzött. Arnoux a csapat utasításait megszegve nem engedte át az első helyet Prostnak, pedig Alain szerint a megegyezésük erre kötelezte volna. Az efféle privát alkukkal később, a Sennával folytatott rivalizálása idején is meggyűlt a baja a franciának, akit ekkoriban még Békaporontynak becéztek.

A Renault 1983-ra végre egy gyors és megbízható kocsival állt elő. Prost megnyerte az RE40 bemutatkozó versenyét Le Castellet-ben, majd Spában, Silverstone-ban és Zeltwegben folytatta a sorozatot. Emellett két második és egy harmadik helyet is begyűjtött, így az utolsó négy verseny előtt csak formalitásnak tűnt a bajnoki cím bebiztosítása. De a Renault-t elátkozták: Hollandiában Prost ütközött egyik riválisával, Nelson Piquet-vel (mindketten kiestek), Monzában a turbó hibájából búcsúzott, Brands Hatch-ben második lett Piquet mögött, így Kyalamira maradt a vb-cím eldöntése. A Renault egész oldalas hirdetéseket foglalt le a legnagyobb francia napilapok hasábjain, Párizst teleragasztották a „nemzet dicsőségét” hirdető óriásplakátokkal és gondosan behűtötték a pezsgőt. Erre mi történt?

A nemzet reménysége a harmadik helyet őrizve lassulni kezdett, majd a 35. körben megállt alatta a motor. A Renault turbó a saját kardjába dőlt. Mintha nem lett volna elég Prostnak a saját nyomorúsága, a Renault vezetése két nappal később őt nevezte meg a fiaskó okozójának, és rövid úton kirúgták.

Ron Dennisnek sem kellett több ennél: lecsapott az F1 akkori villámemberére, három évre szerződtette le a McLarenhez. Prost végül hat szezont húzott le az istállónál, ez idő alatt 30 futamgyőzelmet szerzett és 43-szor indulhatott az első rajtsorból. Addig senki – beleértve a legnagyobbakat, Fangiót, Clarkot, Stewartot és Laudát – nem volt képes ilyen sikersorozatra egyazon csapat színeiben.

1984-ben a nála sokkal jobban fizetett Niki Lauda csapattársa lett. A kis francia megnyerte a monacói Nagydíjat (a középmezőnyből feltörő Ayrton Senna és Stefan Bellof előtt), de miután az eső miatt féltáv előtt meglengették a kockás zászlót, mindenki a rendes pontok felét kapta meg. Hiába nyert Alain hét futamot a McLaren TAG Porschéval, Lauda pedig csak ötöt, az év végén a dörzsölt osztrák kerekedett felül, fél ponttal (!) megelőzve a franciát. „Jövőre mindent megteszek, hogy világbajnoki címhez segítsem Prostot. Nagyon megérdemelné már!” – jelentette ki Niki, és úgy is vezetett 1985-ben.

Prost azonban nem szorult rá a csapattársa segítségére. Gyorsaságát, okos versenyzését és kocsija megbízhatóságát kihasználva levadászta a szezon nagy részében vezető Michele Alboreto Ferrariját, és öt futamgyőzelemmel megérdemelten szerezte meg az első bajnoki koronáját. Ez volt Franciaország első vb-győzelme a Forma-1-ben.

Az 1986-os szezonra a Williams-Hondák diktálták a tempót, de Prost nyugodt maradt. Tudta: Mansell és Piquet házi rivalizálása előbb-utóbb az ő malmára fogja hajtani a vizet, és úgy is lett. Szorgosan gyűjtögette a pontokat, három győzelme mellett még hétszer állhatott fel a dobogóra, így a mindent eldöntő Ausztrál Nagydíj előtt outsiderként még maradt esélye a vb-címre. Az adelaide-i versenyt a gumik döntötték el, és ha a kíméletes bánásmódról volt szó, Prost verhetetlen volt. Mansell durrdefektet kapott és kiesett, ezért a Williams – bajnokesélyes pilótája testi épségét szem előtt tartva – berendelte egy harmadik kerékcserére Piquet-t. Prost McLarenjében a futam végére elromlott a digitális üzemanyag-kijelző, de a francia tovább nyomta a leintésig. Szezonbeli negyedik győzelmével elhalászta a vb-címet a gyorsabb Williams-pilóták orra elől.

A TAG Porsche turbó visszaesése miatt a McLaren 1987-ben már messze nem volt olyan versenyképes, mint a Williams-Hondák. Prost azonban mesterien kihasználta az Mp4/2D megbízhatóságát, és újabb három futam megnyerésével bizonyította klasszisát. A szezon fénypontja a Portugál Nagydíj volt: Estorilban megszerezte 28. futamgyőzelmét, ezzel megdöntötte példaképe, Jackie Stewart addigi rekordját.

A McLaren időközben megegyezett a Hondával, és Ron Dennis megkérdezte akkori húzóemberétől, kit látna szívesen maga mellett 1988-tól? Prost habozás nélkül rávágta: Ayrton Sennát. „Ő a fiatal generáció leggyorsabb versenyzője. Lehet, hogy nehezebb dolgom lesz, mint az eddigi csapattársaim ellen, de nekem a csapat jövőjére is kell gondolnom” – magyarázta Prost. Elmondása szerint sohasem bánta meg, hogy Sennát választotta, pedig a karakán brazil sokkal jobban megnehezítette a francia életét, mint bárki gondolta volna.

Hogyan fajult el Prost és Senna viszonya a McLarennél? Megtudhatja a következő oldalon!

---

A nyolcvanas évtized utolsó két éve a McLaren-Honda dominanciája, valamint a Prost-Senna viszálykodás jegyében telt. A McLaren-Honda 1988-ban annyira a mezőny fölé nőtt, hogy a tizenhat versenyből 15-öt a piros-fehér kocsik nyertek. Senna rendszerint az edzéseken brillírozott, míg Prost inkább a versenybeállításra koncentrált.

Estorilban is a francia kocsija volt gyorsabb, de amikor az első kör végén megpróbálta megelőzni Sennát, a brazil hajszál híján a depófalnak nyomta csapattársát a célegyenesben. „Ayrton, nem tudtam, hogy ennyire akarod a bajnoki címet. Legyen a tiéd, nekem az életem többet ér!” – hajolt oda a verseny után a brazilhoz. A francia nyolc, a brazil hét diadallal vette ki a részét a McLaren sikereiből, ám a legjobb 11 eredményt figyelembe vevő pontrendszer miatt Prostnak be kellett érnie a második hellyel.

A turbók betiltása után, 1989-ben a Honda tízhengeres szívómotorokra váltott, és a tesztek oroszlánrészét Prost végezte. Nem véletlen, hogy egész évben inkább neki „feküdt” az Mp4/5, mint riválisának. A korszak két legjobb pilótájának viszonya a San Marinó-i Nagydíjon fajult el végleg: Prost lerajtolta Sennát, de a brazil – a verseny előtti, szóbeli megállapodásukat felrúgva – visszaelőzte a franciát a Tosa kanyarnál és megnyerte a futamot. A két kakas onnantól fogva nem beszélt egymással, a szezon hátralévő része kőkemény pszichológiai hadviselésből állt. A vb-cím az utolsó előtti Japán Nagydíjon, Szuzukában dőlt el. Prost a futam előtt megfogadta: „Soha többé nem teszek szívességet Ayrtonnak: ha támad, kíméletlenül rácsapom az ajtót!”

A Professzor jóslata be is következett, Senna a sikán előtt megpróbálta beszúrni kocsija orrát a csapattársáé elé, de Prost lezárt, és a két McLaren összeakaszkodva csúszott ki a pályáról. Senna hiába jött vissza kocsijának betolása után,  hiába nyerte meg a versenyt a pályán, utólag diszkvalifikálták, ami egyet jelentett Prost harmadik vb-címével.

Prostnak elege lett abból, hogy Ron Dennis nem képes (talán nem is akarja) megfegyelmezni a csapattársát, ezért 1990-re elfogadta a Ferrari ajánlatát. Új kollégája, Nigel Mansell eleinte gyorsabb volt, mint a francia, de Alain páratlan taktikai tudását és „politikai kapcsolatait” is latba vetve a szezon közepétől a brit fölébe kerekedett. Mansell később azt panaszolta, hogy csapattársa még azt is kiudvarolta Cesare Fiorio csapatvezetőnél, hogy a Brit Nagydíjra megkapja Mansell versenyautóját, amivel a bajuszos brit utolérhetetlenül gyors volt az edzéseken! Mansell-lel ellentétben azonban Prost hozta az eredményeket, és öt győzelme révén végig versenyben maradt a bajnoki címért Senna McLarenjével.

A mindent eldöntő összecsapásra ismét Szuzukában került sor. Prost indult a pole pozícióból, Senna mellőle, de a brazil úgy helyezkedett, hogy az első kanyarnál meg tudta taszajtani a befordulni készülő Ferrarit. Kettős kiesésük ezúttal a brazil malmára hajtotta a vizet, Prostnak ismét a vébé ezüstérme jutott.

A Ferrari azonban ezután leszállóágba került. A Professzor 1991-ben még szerzett néhány értékes dobogós helyezést, de az új kocsi már nem volt alkalmas arra, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért. Prost jelentős átszervezésre, a hibák szisztematikus kijavítására próbálta ösztönözni az olaszokat, de miután a Japán Nagydíjon megszerzett 4. helye után azt találta mondani, hogy „a kocsi lassú, mint egy teherautó”, a Ferrari vezetése felfüggesztette. Az utolsó versenyen már más ült a 27-es számú maranellói masinában, ezzel Alain Prost ferraris karrierje szomorú véget ért.

Mivel nem jutott versenyképes kocsihoz, Alain az 1992-es szezont a francia TF1 szakkommentátoraként töltötte. Bőven maradt ideje rendbe hozni a dolgait, így amikor Frank Williams nem tudott megegyezni Nigel Mansell-lel a szerződés-hosszabbításról, bejelentette, hogy Alain veszi át a helyét. Mindenki boldog volt, legfőképpen a Renault, amely időközben „megbocsátotta” Prostnak az 1983-as botlást. Alain egy év kihagyás után úgy tért vissza, ahogy egy bajnokhoz illik. Tizenhárom pole pozíció, hát győzelem és hat leggyorsabb kör állt a neve mellett 1993 végén, már két futammal a szezon vége előtt bebiztosította negyedik világbajnoki címét. Silverstone-ban megszerezte 51. GP-győzelmét, olyan magasra téve a lécet, amit majd csak Michael Schumacher tudott túlszárnyalni, nyolc évvel később.

Prost hivatalosan visszavonult a versenyzéstől, de 1995-ben még visszajött tesztelni a McLaren-Mercedest. 1996 végén megvásárolta a Ligier istállót és csapatvezetőként igyekezett összehozni a francia nemzeti gárdát. A Prost Grand Prix első évében Olivier Panis meglepetésre képes volt dobogós helyekre, de miután a francia pilóta mindkét lábát eltörte egy csúnya balesetben Montrealban, a csapat lendületet vesztett. A következő négy évben a Prost-istálló mindent megtett, hogy visszahozza a franciák régi F1-es dicsőségét (megállapodtak a Peugeot-val, náluk kezdett versenyezni Jarno Trulli és Prostnál kötött ki pályafutása vége felé Jean Alesi és Heinz-Harald Frentzen is), a csapat lassan széthullott.

Csapatának csődje után a Professzor évekig távol tartotta magát az autóversenyzéstől. 2004-ben aztán visszatért a Trophée Andros jégrali-versenyek katlanába, ahol előbb a KIA, újabban már a Dacia (Renault) színeiben nyeri sorozatban a bajnoki címeket. A Mercedes meghívására egy DTM-versenyautót is tesztelt 2005-ben, de az időközben 50. évét betöltő francia kiválóságnak már nem akaródzott visszatérni a sebesség kemény világába.

Alain Prost jelenleg újabb jégrali-bajnoki címe felé menetel a Daciával, emellett fia, az autóversenyzéssel kacérkodó Nicolas ügyeit intézi. A srácba azonban – úgy tűnik – nem szorult annyi tehetség, gyorsaság és kitartás, mint a papába, aki méltán emlegetnek a Forma-1 legendái között.