A Ferrari ugyan Monacóban és Montrealban is versenyképesebb volt, mint korábban, talán a győzelemre is lett volna esélyük, de az eredmények ilyen-olyan okokból még mindig nem jók. A csapat a befújt diffúzorok Brit Nagydíjtól következő betiltásától várja a választ arra, hogy van-e még esélyük idén. A csapatfőnök szerint azonban addig is támadni kell.
 
„Az ilyen napok után jobb azonnal továbblépni, el kell felejteni a negatívumokat és a pozitívumokra kell koncentrálni” – mondta Stefano Domenicali a kvalifikáció alapján ígéretes, de végül Alonso kiesésével és Massa 6. helyével zárult Kanadai Nagydíjra utalva.

„Részben a pályák jellege, másrészt az elvégzett munka eredményeképp lassan megmutatkoznak az erőfeszítéseink gyümölcsei, hiszen Monacóban és Montrealban is versenyképesek voltunk, a győzelemre volt esélyünk. Ezen az úton kell továbbhaladnunk, előbb-utóbb az eredmények is jönni fognak!”

„Most már nincs értelme a bajnoki tabellákat figyelni, nem jelentenek sokat. Úgy kell dolgoznunk, mint a lemaradt focicsapatoknak, minden meccsen támadó szellemben kell játszani, csak a győzelemre kell hajtani. Ha a többiek hibáznak, a helyzet változik, majd meglátjuk, hogy is állunk” – magyarázta Domenicali.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is a haladást hangsúlyozza, valamint azt, hogy Maranellóban a remény hal meg utoljára.

„Nem szeretem a balszerencsét emlegetni” – mondta az elnök, aki szerint Alonso és Massa is nyerhetett volna Kanadában. „Alonso és Button balesetének pillanatában még mindkettejüknek 50-50 százalék esélye volt. Nos, Alonso kiesett, Button megnyerte a futamot – de nekünk tovább kell hajtanunk. Kanadában nagyon versenyképes volt a Ferrari, és azt hiszem, így lesz Valenciában is. Utána egy nehéz pálya (Silverstone) következik, de keményen dolgozunk.”

„Inkább lássak egy versenyképes Ferrarit kiesni, mint egy olyat, amelyik csak a 6-7. helyen, de beér. Ez az autó nem született jól, de ismerem az embereink elszántságát és minőségét. Tudjuk, hogy ez az idény nem indult jól, de reagálnunk kell – és a remény hal meg utoljára.”