Juan Manuel Fangio egyedülálló jelenség volt, és örökre az marad az autóversenyzés világában. Öt világbajnoki címét négy márka színeiben nyerte (1951: Alfa Romeo, 1954 és 1955: Mercedes, 1956: Ferrari, 1957: Maserati), ami kidomborítja a legnagyobb bajnokok azon képességét, hogy megérezzék, melyik gárda kínálja számukra a legjobb esélyt arra, hogy világbajnokok lehessenek.
Fangio – barátainak csak El Chueco (a Dongalábú), ellenfeleinek „Maestro” (Tanár úr) – már 39 éves volt, amikor bemutatkozott a Forma-1-ben és 47 éves, amikor az 1958-as szezon közepén visszavonult. Ennek ellenére nyolc éven át ő mutatta meg a fiataloknak, hogyan kell minden körülmények között gyorsnak lenni és profi módon felkészülni. Azon kevesek közé tartozott, akikről riválisai mindig a legnagyobb tisztelettel szóltak, és akivel kapcsolatban az volt a hír, ha nagy ritkán hibázott.
Fangio olasz bevándorlók gyermekeként született az argentínai Balcarce-ban, 1911. június 24-én. Első autóversenyén 23 éves korában indult egy Ford A-modellel, melyet barátja, Daniel Urrutia segítségével épített át. Később Chevrolet-re váltottak, 1940-ben és 1941-ben megnyerték hazájuk túraautó-bajnokságát, amely hosszú távú, több ezer kilométeres hegyi versenyekből állt. Egy ilyen gigantikus viadalon, az 1948-as Dél-amerikai Nagydíjon balesetet szenvedett az Andok perui szakaszán, mely során Fangio súlyosan megsérült, barátja és navigátora, Urrutia pedig életét vesztette. Ez a rossz élmény később sokszor kísértette Juan Manuelt, akit ekkor már hatalmas tisztelet övezett Latin-Amerikában.
Európába először 1948-ban jött versenyezni az Argentin Autóklub, valamint Juan Domingo Perón elnök személyes támogatásával. Első versenyét, a reimsi Francia Nagydíjat fel kellett adnia a Simca-Gordini műszaki hibája miatt, legközelebb csak 1949-ben indulhatott a San Remó-i Nagydíjon, ott már egy Maseratival. Fangio ekkor ismerkedett össze a kor európai nagymenőivel: Giuseppe Farinával, Luigi Fagiolival, Alberto Ascarival, Felice Bonettóval, Louis Chironnal, Bira herceggel, vagyis a későbbi riválisaival.
Monacóban csak kétszer nyert, az első és az utolsó szezonjában
Miután a Maserati babonás főszerelője motorhibától tartva nem akarta rajthoz engedni, Fangio saját kezűleg szerelte meg a hajtóművet, majd másnap megnyerte a versenyt. További hat nagydíjon állt rajthoz 1949-ben, ezek közül négyet megnyert. Ha ezek is beleszámítottak volna a Forma-1 világbajnokságba, Fangio statisztikája most még fényesebb lenne.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 1950-ben írta ki a Forma-1 világbajnokságot, akkor még csak a versenyzők számára. Fangio az Alfa Romeo gyári pilótája lett (az olaszok a korra jellemző módon, táviratban kötöttek szerződést a telet hagyományosan Argentínában töltő versenyzővel), az agresszív vezetési stílusáról ismert Giuseppe Farina, valamint az 52 esztendős Luigi Fagioli csapattársaként. A világháború előtt készült Alfa 158-asoknak, melyeket 1500 köbcentis, feltöltős motor hajtott, nem volt komoly ellenfele, így a szezon hét versenyéből hármat Fangio, hármat Farina nyert.
Fangio Magyarországon
Az argentin legenda a Magyar Autóklub elnöke, Kiss Dezső meghívására Magyarországon is járt, 1976 augusztusában. Az Autósélet akkori fotóriportere és újságírója, Eszterváry Ervin így emlékszik a kiváló autóversenyző látogatására:
„Kiss Dezső, a MAK elnöke nagyon szerette az autósportot, ő hívta meg Juan Manuel Fangiót Budapestre. Négy napot töltött nálunk, ez alatt az Autóklub 1600-as Zsigulijával, meg az elnök úr saját 3-as BMW-jével hoztuk-vittük. Akkoriban volt szó először arról, hogy Magyarország szeretne Forma-1-es futamot rendezni. A pálya a Velencei-tó közelében, Pákozd mellett épült volna fel, egy kiváló tervezőmérnök, Papp István – aki később a Hungaroringet is tervezte – meg is tervezte addigra. A Magyar Autóklub Fangiót kérte fel szaktanácsadónak. Nagyon készséges volt, lerítt róla, hogy a világ összes versenypályáját ismeri. Azt mondta, szívesen segít, de a tervekből sajnos nem valósult meg semmi.
Czinege Lajos hadügyminiszter ugyanis nem sokkal ezután telefonon felhívta Kiss Dezsőt, és ellentmondást nem tűrő hangon közölte vele, hogy a Velencei-tónál nem zavarhatják holmi berregő versenyautók az elvtársak nyugalmát.
Fangiót nagyon kedves, közvetlen embernek ismertem meg, akinek a szakmai tudása és alázata minden mozdulatán látszott.”
(Simon)
Az argentin több versenyt nem fejezett be, Farina viszont emellett negyedik lett Belgiumban, így 3 ponttal megelőzte Juan Manuelt a szezon végén. Fangio azonban 1951-ben visszavágott: négy edzéselsőséget és három győzelmet szerzett a módosított Alfettával, így 40 éves korában megszerezte első világbajnoki címét.
Fangio az Alfa Romeo 158 ‘Alfetta’ volánjánál (1951)
Az Alfa Romeo az idény végén kivonult az autósportból, így hősünknek váltania kellett. Visszatért a Maseratihoz, amellyel Monzában kellett volna indulnia egy bajnokságon kívüli futamon. Fangio előző nap az angliai Dundrodban állt rajthoz egy BRM-mel, de miután lekéste a repülőjáratát, egy ismerősétől kölcsönkapott sportkocsival száguldott át Franciaországon, egész éjszaka vezetve. Érezte, hogy a több mint 1000 kilométeres út sokat kivett belőle, de nem akarta cserben hagyni a Maseratit, ezért – edzésidő híján, a rendezők külön engedélyével – rajthoz állt a versenyen. Nem lett volna szabad: a második körben elvesztette az irányítást a kocsija fölött, a Maserati vadul szaltózni kezdett, kivetve magából a szerencsétlen pilótát. Fangio bordatörést szenvedett és kitörte a nyakát, hónapokra kórházba kényszerült, így az 1952-es szezont ki kellett hagynia.
Hogyan tért vissza a Nagy Manuel a sikerekhez? Kiderül a következő oldalon!
Az 1953-as idényt a legendás közép-amerikai sportautóverseny, a Carrera Panamericana megnyerésével kezdte, egy Lancia volánjánál, majd a Maseratival visszatért a Forma-1-be. Ekkor már az F2-es előírások szerint épített Ferrarik domináltak, így csak szerencsével tudott megnyerni egy versenyt, az egy évvel korábbi, majdnem végzetes balesete helyszínén, Monzában. De világbajnokságban így is másodikként zárt, a bajnok Ascari mögött.
Fangio nyújtott karos, letisztult vezetési stílusáról volt felismerhető
Fangio 1954-ben a Mercedes szerződtette le, két szezonra. A németek azonban nem készültek el a szezon kezdetére az F1-es versenyautóval, így a Maestro a szezon első két versenyén a Maserati színeiben állt rajthoz. Argentínában fölényesen megverte a három gyári Ferrarit, Spában 24 másodpercet adott Maurice Trintignant-nak a leggyorsabb vörös kocsiban. Reimsben aztán megérkezett az új Ezüstnyíl, amellyel Fangio a pole pozícióról indulva nagyszerű győzelmet aratott, egytizeddel megelőzve fiatal csapattársát, Karl Klinget. A „Dongalábú” összesen 12 futamon indult a Mercedes W196-tal, ebből tízet megnyert, magabiztosan söpörte be az 1954-es és 1955-ös bajnoki koronát.
Egyetlen verseny volt, amelyet nem ő nyert a Mercedesnek: az 1955-ös Brit Nagydíj. Fangio nagyot vívott fiatal csapattársával, Stirling Mossszal melynek végén orrhosszal az angol diadalmaskodott. Fangio sportszerűen elismerte: „Azon a napon Stirling jobb volt nálam”, ám Moss a mai napig úgy hiszi, hogy a Maestro tett egy úri gesztust neki, amikor engedte nyerni a saját közönsége előtt.
Elsőként érte el, hogy saját szerelői legyenek a Ferrarinál
A Mercedes kivonulása után Fangio megint új csapat után nézett, ezúttal Enzo Ferrari ajánlatát fogadta el, aki nyerő autót ígért neki, a Lanciától nem sokkal korábban megvásárolt D50-re alapozva. A két erős karakter, Ferrari és Fangio azonban elég nehezen jött ki egymással, az argentinnak több hónapi erőfeszítésbe, tárgyalásba telt, mire saját versenymérnökök kapott, aki kizárólag az ő autójával törődött. Ebben a szezonban a Nagy Manuelnek komoly ellenfelekkel kellett megküzdenie: Moss és Jean Behra a Maseratival, Mike Hawthorn a Vanwallal, tehetséges csapattársai, Collins, Musso és Castellotti pedig a Ferrarival igyekeztek borsot törni az orra alá.
Kénytelen volt minden addiginál komolyabban venni az edzéseket, aminek meg lett az eredménye: 1956-ban ötször indulhatott a pole pozícióból (ez volt a legtöbb egy szezonban). Nyert Argentínában, Silverstone-ban és a Nürburgringen és második lett Monte-Carlóban, de az utolsó verseny, az Olasz Nagydíj előtt még mindig nem lehetett biztos a vb-címben, Moss, Collins és Behra is lehetett még bajnok.
Ekkor mutatkozott meg igazán, milyen hatalmas tisztelet veszi körül. Fangio Ferrarija elromlott, lélekben már feladta a bajnoki reményeit, amikor kilenc körrel a befutó előtt Peter Collins kiállt tankolni. Amikor meglátta az idős Maestrót a depófalnál szomorkodni, az angol kipattant a kocsijából és felajánlotta Fangiónak, fejezze be azzal a versenyt. Fangio némi kérlelés után ráállt a dologra, a Fangio/Collins kettős második lett, ami az argentin negyedik világbajnoki címét jelentette. Collins soha nem nyert világbajnokságot, 1958-ban halálos balesetet szenvedett egy Ferrariban.
Erejének megfeszítésével nyerte meg az 1957-es Német Nagydíjat
Enzo Ferrari nem akarta megadni Fangiónak a kért fizetésemelést (Ferrari meg volt győződve arról, hogy a versenyeket, bajnoki címeket a versenyautók nyerik, nem a pilóták), ezért az argentin továbbállt. 1957-ben végre tiszta körülmények között, teljes szezonra elkötelezte magát a Maseratihoz. Ebben az évben négy edzéselsőség és négy győzelem került a neve mellé, melyek közül az utolsót – a nürburgringi elsőséget – legendásan nehéz körülmények között szerezte meg. Mivel Collins és Hawthorn Ferrarija ellen csak akkor lehetett esélye, ha könnyű autóval, kevés benzinnel indul, a Maserati a verseny közepére betervezett egy tankolásos kerékcserét. De a bokszkiállás rémálommá vált.
Fangio kocsijával több mint egy percig vacakoltak a szerelők. Ez azonban nem törte meg a kiváló versenyzőt, aki állóképességének fokozása érdekében rendszeresen futott, sőt, a versenyidényben speciális ?energiaitalt? (teakeveréket) fogyasztott, amit az argentin marhapásztorok, a gaúchók isznak a több hetes hajtások idején. Fangio körrekordokat döntögetve eredt a két Ferrari után, és teljesítőképessége felső határán autózva, Hawthornt az utolsó előtti, Collinst az utolsó körben megelőzve megnyerte a versenyt!
Mit gondol Michael Schumacher és Mika Häkkinen Fangióról? Lapozzon még egyet!
Fangio később azt mesélte, hogy sem azelőtt, sem azután nem kockáztatott annyit egy versenyen, utána még napokig rémálmok gyötörték, annyira kimerült. Ez volt a Maestro 24., egyben utolsó Forma-1-es futamgyőzelme.
A Maestro a szépséges Maserati 250F volánjánál (1957)
1958 elején még kiharcolt magának egy negyedik helyet Argentínában a Maseratival, de érezte, nem tudja már felvenni a versenyt a fiatal generációval. Több mint 30 év versenyzés után elfáradt, és bármennyire is edzett volt, szervezete 47 évesen már nem volt képes elviselni az F1-es autók fizikai megterhelését. Utolsó versenyén, Reimsben (ahol egy évtizeddel azelőtt az európai karrierje elindult) csak botorkált a mezőnyben, és a győztes Mike Hawthorn lelassított a célegyenesben, hogy példaképe, az öreg Mester ne kapjon körhátrányt. Fangio negyedikként szelte át a célvonalat, két és fél perc hátránnyal.
Ötvenegy nagydíjon indult, ebből 24-et megnyert, és jellemző a nagyságára, hogy ezen kívül csak 11-szer állhatott fel a dobogóra. Vagy nyert, vagy kiesett, más lehetőséget nem nagyon fogadott el.
Az 1957-es Mercedes 300 SLR, amellyel a Mille Miglián indult
Nyugdíjba vonulása után a Buenos Aires-i Mercedes-márkakereskedés vezetője lett, de csak azután tarthatta meg a családi vállalkozást, hogy tisztázta magát a politikai vádak alól, amelyek a diktátorként leváltott Juan Perónhoz fűződő kapcsolatát firtatták. A Mercedes-Benz, illetve az automobilizmus (az FIA) utazó nagyköveteként bejárta a világot. A Magyar Autóklub elnöke, Kiss Dezső meghívására 1976-ban Budapestre is ellátogatott, sőt, felkérték, legyen a legelső magyar Forma-1-es pálya (amelyet akkor még a Velencei-tó mellé álmodtak meg az illetékesek) szaktanácsadója. (Lásd keretes írásunkat!)
Fangio öt világbajnoki címénél eddig csak Michael Schumacher nyert többet, hetet. A 2003-as Japán Nagydíj után, amikor a német megszerezte hatodik vb-címét, így nyilatkozott: „Fangio eredményeit sokkal többre tartom, mint a magamét. Amit mi most elértünk, az különleges, de amit ő tett, az egyedülálló. Óriási tiszteletet érzek az iránt, amit véghezvitt. A legkisebb esélyét sem látom, hogy bármilyen viszonylatban magunkhoz mérhessük az ő eredményeit.”
Mika Häkkinennel egy Mercedes által szervezett rendezvényen találkozott, nem sokkal a halála előtt. „Amire legtisztábban emlékszem, az a tekintete volt. Nyílt, elszánt, egyenes. Soha életemben nem láttam még ilyet” – mondta a finn, aki évekkel később újabb világbajnoki címeket nyert a McLaren-Mercedesnek. Mesélik: Fangio a spanyol és az olasz mellett más nyelvet nem beszélt, tolmács segítségével értette meg magát. De ahol ő megjelent, ott a jelenlétének súlya volt, mindenki rá figyelt.
A kitűnő autóversenyzőt, a sportág nagykövetét otthonában, Balcarce-ban érte a halál 1995-ben, 84 évesen. Régi versenyautóiból, versenyzői ereklyéiből még életében múzeumot nyitott, amely most is látogatható. Argentínában Juan Manuel Fangio születésnapján, június 24-én az autóversenyzés napját ünneplik.
