Az idén 19. F1-es szezonját záró Rubens Barrichello szerződése az idény végén lejár a Williamsnél, de a brazil pilóta még nem akar távozni a sportágból, az elmúlt időszakban többször is elmondta, hogy akár szponzorokat is felhajt, ha az újabb szerződésének ez az ára.
Hazai versenyük, a Brazil Nagydíj előtt honfitársa, Felipe Massa azt mondta, hogy a veteránnak nem kellene idáig leereszkednie, karrierje végén már ne legyen fizetős pilóta, inkább vonuljon vissza méltósággal.
„Én a visszavonulást tanácsoltam neki. Barrichellónak hihetetlen F1-es karrierje volt, ő indult a legtöbb versenyen, és sok-sok győzelmet aratott. A legtöbb versenyző csak álmodhat ilyen pályafutásról. Az F1 legjobb csapatainál versenyzett.”
„Nem azért tanácsoltam neki visszavonulást mert úgy látom, hogy öreg lenne vagy ilyesmi, de a ma a 12 F1-es csapat közül öt-hatnál pénzt kérnek az ülésekért, ez abszurd. Az én véleményem, amit neki is mondtam, az, hogy én nem szeretném látni, hogy egy Barrichello szponzorokat hajtson fel azért, hogy versenyezhessen azok után, amit elért az F1-ben.”
„Mondtam, hogy használja ki a szezonzárót a normális búcsúra. De azt is tudom, hogy úgyis azt teszi majd, amit a maga számára a legjobbnak lát, én pedig barátként támogatni fogom ebben, a legjobbakat kívánom neki.”
A Williams minden valószínűség szerint a héten bejelenti a 2012-es felállását.