Rubens Barrichello 19 szezon után kipottyant a Forma-1-ből, idén az amerikai IndyCarban próbálja ki magát. A brazil veterán ezzel együtt hangsúlyozza, hogy továbbra sem mondott le az F1-ről, bármikor kész visszatérni.

„Teljesen nyitott vagyok, mindenképp meggondolnám. Miután a Williamstől szóltak (hogy nem hosszabbítunk) az első Twitter-üzenetemben világossá tettem, hogy ez elszomorít, de a jövő továbbra is nyitott. Ez így helyes. Szerintem bármi megtörténhet – igaz, ezzel nem azt mondom, hogy meg is fog történni” – magyarázta a brazil SporTV szerdai adásában a 39 éves versenyző, hozzátéve, hogy még maga Bernie Ecclestone is hiányolja őt az F1-ből.

„Beszéltünk, megkérdezte, hogy akkor most tényleg az IndyCarban fogok versenyezni, erre mondtam, hogy igen, mert nem kerestél nekem helyet az F1-ben” – viccelődött. „Azt mondta, majd meglátja, mit tehet. De tényleg, ennyi az egész, csak nyitottnak kell lenni, majd meglátjuk mi lesz.”
 
Barrichello honfitársa, Felipe Massa igen gyengén kezdte az idényét a Ferrarinál, már a szezonnyitó után megjelentek a lecserélését követelő hangok. Az olasz Autosprint magazin nemrég egy olvasói szavazáson megkérdezte, kit látnának legszívesebben Massa helyén, a szavazók pedig Barrichellót hozták ki elsőnek, a veterán az olasz Jarno Trullit és a Sauber új sztárját, Sergio Perezt is megelőzte.

Massa egykor épp Barrichelllo helyét kapta meg a Ferrarinál, miután a Michael Schumacher mellett hat évig másodhegedűst játszó brazil inkább a Hondához igazolt. A veterán ennek ellenére bármikor visszatérne Maranellóba.

„Szeretném, ha szurkolók tudnák, hogy nem neheztelek a Ferrarira. Ha ma felhívnának, hogy menjek és versenyezzek náluk, mennék is. Bár valóban volt néhány pikáns epizód, a pályafutásom legjobb csapata volt a Ferrari ami a támogatást és a kreativitást illeti!”