Az évek óta az európai szakasz kezdetét jelentő Forma-1-es Spanyol Nagydíj hagyományosan az első nagy fejlesztési lépcső az idényben, 2013-ban a McLaren az, ahol a legnagyobb ugrásra lenne szükség.
A riválisoknál sokkal radikálisabb alapokon új autót tervező wokingi csapat az idény első versenyein csak mellékszereplő volt az eredmények tekintetében, így nagy elvárásoknak kellene megfelelniük Barcelonában, de a csapatnál igyekeznek hűteni a kedélyeket.
Az ügyvezető igazgató, Jonathan Neale a csapat szokásos telekonferenciáján igen visszafogottan beszélt a kilátásokról.
„A McLarennél mindenki a lehető legkomolyabban veszi a győzelmekhez való visszatérést, meggyőződésem, hogy ez sikerül is majd. Ami viszont a bajnoki címeket illeti, azok jelenleg elég messze vannak, azt hiszem, helyesebb, ha csak később, anyáron és a nyári szünet idején beszélünk majd ilyesmiről.”
Neale jelezte, hogy a McLaren pillanatnyi helyzetét a Ferrari elmúlt egy-két évben látott szezonkezdéséhez hasonlította, az autó jelenleg nem rendelkezik elég leszorítóerővel, nem kezes.
„Úgy vélem, hogy jelenleg az a legfontosabb, hogy megoldjuk az (szélcsatornás adatokkal való) egyeztetési problémákat, mert enélkül folyamatosan ott lebegnek a kételyek, hogy mit is rontottunk el, és azt hogyan javíthatjuk ki, hogy újra az élre kerülhessünk.”
„Biztos vagyok benne, hogy ha megkérdeznénk az olasz kollégáinkat, hogyan is érezték magukat a tavalyi idény első negyedében, pontosan értenék, milyen helyzetben vagyunk” – utalt a Ferrari 2012-es nehézségeire.
A fentiekből fakadóan a csapatfőnök a lehető legóvatosabban beszélt a következő hétvége kilátásairól.
„A legkevésbé sem szeretnénk a szerencsére bízni magunkat, nem akarunk egy bukásba belesétálni. Emellett nem is egymagunkban dolgozunk, szóval bár természetes, hogy a sajtó és az emberek valami olyan jóslatot szeretnének, hogy oké, semmi gond, miénk lesz a pole, és mi is szeretnénk ez, az F1 kemény sport, amelyben az ellenfelek sem toporognak. Szóval egyszerűen lehetetlen jósolgatni, és ostobaság is lenne. Inkább csak arról beszélek, amit eddig elértünk és amit jelenleg csinálunk, így ésszerű.”
A McLaren 23 pontjával jelenleg a konstruktőri bajnokság 6. helyén áll a Force India mögött, 86 egységgel lemaradva az éllovas Red Bulltól – Jenson Button 10., Sergio Perez 11. az egyéniben.