Felipe Massa még azelőtt egy-két nappal nyilatkozott a brit Sky Sportsnak, mielőtt bejelentetették, hogy 2013 végétől nem tartanak igényt a szolgálataira és helyére egykori csapattársát, Kimi Räikkönent ültetik.
Az interjúban a brazil pilótát az Alonsóval szembeni gyenge teljesítményéről kérdezték, Massa pedig a házon belüli ellenfelei minőségével indokolt, érdekes sorrendet felállítva:
„Mindig is erős csapattársaim voltak. Megtanultam, hogy tökéletesnek kell lenni, máskülönben ők lesznek elöl. Persze voltak nehezebb időszakaim az erős csapattársak mellett. Alonso mellett eléggé szenvedtem, talán mert ő annyira jó. Schumacher is nagyon-nagyon jó volt, lenyűgöző, nagyon érett versenyző, de azt hiszem, Alonso még nála is tökéletesebb.”
A kérdésre, hogy elégedett-e a Ferrarinál elért eredményeivel, jónak látja-e a karrierjét, így felelt:
„Nem, azt hiszem sosem leehet teljesen elégedettnek lenni. Ha mégis így van, akkor itt az idő leállni. Szóval én nem vagyok elégedett. Még többet szeretnék. További futamokat nyerni, további pole-okat hozni. Márpedig így még folytatni kell, nyomni kell tovább.”
A jelen állás mellett Massának csak hét futam van hátra a karrierjéből a szépítésre, persze lehet, hogy a Ferrari után helyet talál a Saubernél vagy esetleg a Lotusnál.
Massa elődje, a Ferrarinál 2000 és 2005 között szolgáló Rubens Barrichello a hétvégén egyébként arról beszélt, hogy nem a világ vége, amikor távozni kell Maranellóból:
„Rossz hír ez (Räikkönen szerződtetése – a szerk.), sajnálom Felipét. Bár ott voltam Monzában, amikor keringett a hír, nem volt világos, hogy igaz vagy csak spekuláció. Elvileg a tévéstáb szakkommentátoraként, de azért barátként voltam ott, szóval nem kérdezgettem őket sokat, így végül meglepetett” – mondta a brazil Totalrace-nek.
„De tudom, hogy van élet a Ferrari után. Én magam vagyok az élő bizonyíték a Brawnnal. Ott nagyon jól mentek a dolgok, van, ami még sokkal jobb is a Ferrari után. A Ferrarinál versenyezni az egyik legnagyobb érzés, ami csak létezik, de a távozás aztán megkönnyebbülést is hoz, kisebb a nyomás, nagyobb a szabadság. Egy darabig fáj, de van élet utána.”
A Ferrari után a Hondánál, a Brawnnál majd a Williamsnél összesen még 6 évet lehúzó 41 éves veterán azért emlékeztetett arra, hogy Massa helyzete különbözik az övétől:
„Nem lehet összehasonlítani, mert amikor én úgy döntöttem, hogy elhagyom a Ferrarit, már megírt szerződésem volt a Hondával. A búcsú előtt már le volt tárgyalva a jövőm. De Felipe jó versenyző, szerintem találhat ülést. Úgy tudni, a legjobb lehetősége a Lotus lehet, azért érdemes küzdenie.”