A Forma-1-ben 1993 és 2011 között 19 szezont lehúzó Rubens Barrichello a Williamstől való ejtése után nem igazán tudta elfogadni, hogy távoznia kellett a száguldó cirkuszból, az elmúlt években több csapatnál is házalt, úgy tudni, ezért veszítette el televíziós szakkommentátori munkáját is.
Úgy tűnik, hogy már az összeomlása előtt is pénzes pilótákat kereső Caterhamnek visszautasíthatatlan ajánlatot tett a 42 éves brazil, ugyanis kiderült, hogy ha a kiscsapat nem megy csődbe, Barrichellót indították volna 2014 utolsó három versenyén Kobajasi Kamui helyett.
„Barrichellóval indultunk volna az utolsó három futamon. Megvolt hozzá a szponzori támogatás, minden a jó irányba haladt. Fantasztikus lett volna a Forma-1 számára” – idézett egy caterhames forrást blogján az elismert szakíró, Adam Cooper, aki magát a versenyzőt is megszólaltatta.
„Nagyszerű lett volna, ha még egyszer a hazai szurkolóim előtt versenyezhetek és rendesen elbúcsúzhatok” – mondta az egykori Jordan-, Stewart-, Ferrari-, Honda-, Brwan- és Williams-pilóta.
Most viszont úgy tűnik, két szék között a földre esett, hiszen nem is versenyezhet és szakkommentátori állását is elveszítette.