Jenson Button a hétvégi Maláj Nagydíjon igazi elitklub harmadik tagja lesz: Rubens Barrichello (322) és Michael Schumacher (306) után ő is eléri a 300. Forma-1-es versenyét.
A karrierjét 2000-ben a Williamsnél kezdő, majd a Benetton/Renault, a BAR, a Honda és a Brawn GP után 2010 óta a McLarennél versenyző 2009-es világbajnok így tekint vissza pályafutására.
A belerázódás
Talán tovább tartott, mint a mai srácoknak. Akkor még nem voltak szimulátorok. Viszont volt tesztelés, de akkoriban nem kaptunk annyi adatot, mint ma arról, hogyan vigyázzunk a gumikra, a fékekre, a fogyasztásra – ezeket mind magunknak kellett megtanulnunk. Tovább tartott, de örülök, hogy akkoriban így volt.
Button 2000-ben, a Williams újoncaként
Az újoncév csúcspontjai
Spa és Hockenheim igazán különleges volt. Hockenheimben egyszerűen leállt a motorom, az utolsó helyről indultam, de a negyedik helyen futottam be, talán egy kör kellett volna még, hogy a dobogóra érjek az esős pályán. Aztán persze az első futam, az Ausztrál Nagydíj, amikor voltam a negyedik helyen is, és a hatodik voltam, amikor elromlott a motor.
Nagyon sok emlékem van 17 évvel ezelőttről. Nemrég újranéztem a spái futamot. A harmadik helyről indultam, balesetem volt, de mai napig is úgy gondolom, hogy nem az én hibám volt. Az első kanyar egész más volt akkor, ott volt a pálya, aztán a vízelvezetőn túl megint aszfalt volt. Mindenki kihasználta az egész pályát, Jarno Trulli kivételével, aki szűken fordult és bevágott középre. Ha bárki mást előztem volna ott, nem lett volna gond, de vele ütköztem. A potenciális dobogós helyezés helyett ötödik lettem.”
Az első dobogó (2004) és az első győzelem (2006)
Az első dobogós helyezésemet 2004-ben, Malajziában szereztem, és most ott lesz a 300. futamom is, szóval különleges helyszín. A bajnoki évemben is győztem ott. Ami az első győzelmet illeti, 2006-ban mindig megvolt a tempónk, hogy a dobogóra érjünk. Nem is kellett erőlködni, csak ment magától. De vannak évek, amikor hiába van versenyképest autód, csinálhatsz akármit, mégsem jön a dobogó. Azt azért nem gondoltuk, hogy győzni is képesek lehetünk, és normális körülmények között valószínűleg nem is voltunk képesek. A magyarországi hétvége is nehezen indult, a negyedik helyre kvalifikáltam, de motorcsere miatt csak a 14. helyről indultam. De a változó körülményeknek és pár incidensnek köszönhetően végül 30 másodperces előnnyel nyertem. Nagyszerű győzelem volt.”
A bajnoki siker (2009)
Lenyűgöző volt. Ha Forma-1-es filmet készítenének… Mindenki szereti az olyan sztorit, amikor a kiscsapat az élen küzd és győz! Nagyon különleges sztori! Először csapat sem létezett, majd jöttek a győzelmek, aztán a nehéz versenyek, keresztül kellett verekedni magunkat a mezőnyön, végül mégis győztünk. És megkaptam a bajnoki autómat is, ami baromi menő. A három autóból az egyik az enyém lett. Motor is van benne, szóval egy rendes, működőképes V8-as F1-es. Az egyik az enyém, egy Ross Brawné, egy pedig a Mercedesé.
A 2011-es kanadai győzelem
Bokszutcaáthajtást kaptam, letört az első szárnyam, defektet kaptam, amikor Fernandóval összeértünk, ütköztem Lewisszal is. Eseménydús futam volt, aminek a tanulsága, hogy sosem szabad feladni. A 7. helyről rajtoltam, kétszer is az utolsó voltam, de előrekapaszkodtam és az utolsó körben megnyertem.
Igazi álomfutam lett, pedig közben annyiszor hittem, hogy itt a vége, valószínűleg ki kell állnom az első szárny miatt, a defekt miatt. De erősnek kell maradni, nem-adom-fel hozzáállással, ami elengedhetetlen ebben a sportágban, mert egy csapásra minden jóra fordulhat.
Nyilván az autó is nagyon jó volt és a csapat is nagyszerű munkát végzett a fékerővel és a fékhőmérséklettel a nehéz körülmények között, szóval a gumijaim melegebbek lehettek a többiekénél, így sokkal jobban bírtam az autóval. Webbernél és Schumachernél gyorsabb voltam, de Vettel már belehúzott, amikor utolértem, szóval nehéz lett volna elkapni, ő is életre keltette a gumijait. Szóval ki tudja, ha nem hibázott volna, talán az utolsó egyenesen végén, a sikánnál támadhattam volna. De mindegy már, hibázott, belekergettem. Őrült finis volt!
A legnehezebb csapattárs
Ami a csapaton belüli hangulatot illeti, talán Ralf Schumacher és Jacques Villeneuve volt az. Fiatal voltam, ők meg nem örültek, hogy egy ifjonc van a csapatnál. Talán Jacques-kal volt nehezebb. De az idény közepére már rendben voltak a dolgok, jó volt a hangulat, jól elmókáztunk.
Ami a tempót illeti, Lewis. Az időmérőn hihetetlenül gyors volt, néha csak néztem, hogy ezt meg honnan húzta elő! De néha eléggé szét tudott esni. Látszott a tehetsége, de nem volt elég összeszedett. Néha úgy tűnt, hogy megverhetem az időmérőn, aztán odavágott négy tizedet. A versenyen aztán meg eltűnt – megyek az élen, ő meg sehol. Nagyon gyors volt, de egyenetlenül versenyzett. Talán minden idők leggyorsabb Forma-1-es pilótája – esetleg Ayrton (Senna), bár nehéz az összehasonlítás.
Ha a legérettebb, legsokoldalúbb versenyzőről van szó, akkor az Fernando. Nagyon intelligens módon dolgozik a csapattal, képes elérni, amit akar. De az autóban is nagyon jól végzi a dolgát. Mindig ott van, nem lehet lerázni.
Volt pár nagyon jó csapattársam, három világbajnok is. Lewis volt a leggyorsabb, de a legérettebb Fernando.
Legalábbis az adott időszakban, ma már nem állíthatom ezt. Úgy érzem, Lewis fejlődött azóta, magabiztosabb. Amikor csapattársak voltunk, könnyen elkenődött, ha én jobban tudtam együttműködni a csapattal vagy hirtelen jobban szerepeltem az időmérőn. De mára sokkal lazábbnak és magabiztosabbnak tűnik.
A kedvenc Forma-1-es autó
Biztos arra számítanak, hogy a 2009-es Brawnt mondom, de több jelöltem van. A 2009-es nyilván különleges számomra, de a 2004-es BAR Honda elképesztő volt a V10-es motorral, 900 lóerővel, 21 ezres fordulattal, és a Michelin és a Bridgestone közötti gumiháború folytán. Lenyűgöző volt vezetni. Az első pole-omat is azzal szereztem, Imolában. A V8-as korszakból talán a 2011-es McLaren a befújt diffúzorral, egyszerűen óriási volt a tapadás. Végig fülig ért a szám.
A 300-as határ elérése
Amikor bekerültem a Forma-1-be azt sem hittem, hogy még 30 éves koromban is itt leszek, szóval az, hogy 36 évesen még mindig itt versenyzek… Tényleg repül az idő, elképesztő, hogy mennek az évek. Úgy tűnik, hogy ha versenyképtelen autóval kezdi az ember a szezont, máris a következő évre gondol. Kemény sport ez. Voltak nagyon jó időszakaim, voltak nehéz évek is, de összességében több volt a jó a pályafutásom során.
Elképesztő 300 nagydíjig jutni. Nem ez a cél, amikor az ember bekerül az F1-be, de szép eredmény ilyen sokáig maradni. A sok-sok év alatt annyi változást él meg az ember: V10-esek, V8-asok, V6-osok, hibridrendszer, különböző gumigyártók, különböző csapatok… Nagyon sokat tanultam.
Szerintem ez a sok változás tartja itt a pilótákat ilyen sokáig. 17 éve vagyok az F1-ben, de még mindig új dolgokat tanulok. Itt folyamatosan tanul az ember, sosem tud mindent, szóval nyitottan, tanulékonyan kell hozzáállni.
