A GP2-ben versenyző, jelenleg a bajnokság második helyén álló Gaslyt sokáig befutónak tartották a Toro Rosso egyik ülésére, ám a csapat Austinban bejelentette, hogy jövőre is a Carlos Sainz, Danyiil Kvjat kettőssel indul.

Gaslyt meglepte a döntés. „Sokat beszélgettem Helmut Markóval még pénteken” – mondta a francia pilóta. „Már akkor világossá tette, hogy a dolgok (számomra) rossz irányba mozdultak el, de így is meglepetés volt a bejelentés.”

„Már szombaton szólt, hogy Kvjat marad, de őszintén nem értem ezt a döntést. Annál is inkább, mert hosszasan beszélgettünk Helmuttal, de semmit nem mondott az okokról.”

„Előre kell tekintenünk, és keresnünk újabb lehetőségeket, de be fogom bizonyítani nekik, hogy rosszul döntöttek.”

Gasly franciaként kopogtathat akár a Renault-nál is, ahol nem kapkodják el Nico Hülkenberg csapattársának bejelentését. „Több pilótával is tárgyalunk” – mondta Fred Vasseur, a Renault csapatfőnöke.

„Nico leigazolásával nyertünk egy kis időt, nem sürgős bejelentenünk a második versenyzőnket. Vannak fiatalok is a jelöltek között, fontos látnunk, hogyan fejlődnek.”