A Mercedes-csapatnál a 2016-os Forma-1-es idény kezdetére több mérnököt és szerelőt is kicseréltek Lewis Hamilton és Nico Rosberg stábja között, a hivatalos indoklás szerint a klikkesedés megelőzése és a dolgozók szakmai fejlődése, előrelépése érdekében.
A szezont műszaki hibákkal kezdő Hamilton az év folyamán aztán többször is felemlegette a személycseréket, burkoltan összeesküvésre utalt.
A bajnokságot végül megnyerő, majd nagy meglepetésre visszavonulását is bejelentő Rosberg egy friss interjúban arról beszélt, hogy szerinte álságos volt Hamilton részéről ezt a dolgot felemlegetni, ugyanis korábban is volt erre példa, akkor ráadásul az angol járt vele jól.
„Én is veszítettem el szerelőket (korábban). Két mérnökömet is át kellett adnom neki, amikor a Mercedeshez került. Így kerek a történet” – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
„Könyvet írhatnék a többi sztoriról – talán egy nap meg is teszem. Nagyon sok őrült és érdekes történetem van” – tette hozzá.
Hamilton idén maga is meglebegtette a könyvírást, a szerelőcserék kapcsán azt mondta, a valódi okokat, a hátteret majd a „tíz év múlva” megjelenő könyvéből tudhatjuk meg.