Nico Rosberg a tavalyi világbajnoki címe megnyerése után váratlanul bejelentette azonnali visszavonulását. Rosberg indoklásában fontos szerep jutott családnak, most újabb részleteket osztott meg arról, mennyi mindent kellett feláldoznia.
Rosberg az állandó utazások miatt alig élt családi életet feleségével és kislányával. „Vivian abszolút mindent megtett” – fogalmazott Rosberg.
„Ha a lányunknak szüksége volt valamire, Vivian mindig ott volt. Soha, egyetlen alkalommal sem voltak nehéz pillanataim a lányommal. Csak azon dolgoztam, hogy valahogy kiheverjem az időeltolódásokat, másfél órás szakaszokban éltem a napjaimat.”
„Előfordult, hogy délután elaludtam, éjszaka viszont fent voltam. Szörnyű volt. És Alaia tudta, hogy apát nem szabad zavarni.”
„Annyira beleszokott ebbe az egészbe, hogy akármikor bejött a hálószobánkba, már tette is az ujját a szájára, és mondta hozzá, hogy pssssssszt.”
„Most már végre nekem is részem van a nehezebb feladatokban, és ettől még erősebb a kötődés. Minden szeretetet visszakapok tőle.”