Nico Rosberg és Lewis Hamilton tizenévesen együtt gokartozott, és a két fiú a pályán kívül is jó kapcsolatba került, együtt videojátékoztak, kirándultak, pizzaevő versenyt rendeztek. Miután más kategóriákba léptek feljebb, a kapcsolat megszakadt, de a német 2006-os és az angol 2007-es Forma-1-es bemutatkozása után a száguldó cirkuszban is jóban voltak.
Elsőre ideálisnak tűnt, hogy 2013-tól a Mercedesnél csapattársakként folytassák, de 2014-től, a bajnoki győzelemre alkalmas autó birtokában a tét megnőtt, az együttműködés vérre menő párharcba fordult.
Rosberg, miután 2016-ban, harmadik próbálkozásra legyőzte Hamiltont és megszerezte a világbajnoki címet, majd váratlanul bejelentette visszavonulását, a távozása pedig akár a barátság újjáéledését is hozhatja. A tavalyi szezonzáró óta több rendezvényen is találkoztak már, sőt Monacóban ugyanabban a házban laknak, így lassanként felenged a fagyos viszony.
„Úgy gondolom, eltart majd egy darabig, hogy újra egymásra találjunk, de igen, általánosságban most, hogy vége a vetélkedésnek, máris volt néhány kellemes találkozásunk. Ki tudja? Én nyitott vagyok arra, hogy újra jobb kapcsolatot építsünk – azért 15 éve mégis csak a legjobb barátok voltunk” – mondta néhány napja Rosberg.