Lewis Hamilton kiskamaszként jó barátságban volt gokartos csapattársával, Nico Rosberggel, akivel a Forma-1-ben 2013-ban kerültek újra egymás mellé a Mercedesnél. A páros 2014-16-ban egymás után három évben csatázott a világbajnoki címért, kétszer az angol győzött, tavaly azonban a német kerekedett felül.

Rosberg a világbajnoki cím megnyerése után váratlanul bejelentette visszavonulását, Hamilton pedig – aki egyébként egy házban lakik vele Monacóban – huss, el is felejtette őt. A múlt héten azt nyilatkozta, „nem emlékszik” a csatáikra, most pedig azt, hogy „semmit” nem gondol róla.

„Semmit” – felelte, amikor az olasz Gazzetta dello Sport nekiszegezte a kérdést, hogy mit gondol ma Rosbergről.

„Csapattársak voltunk, pár évig együtt dolgoztunk, ő pedig visszavonult. A legjobbakat kívánom neki. Tavaly legyőzött a világbajnokságban, de a futamgyőzelmek számában megvertem őt. Büszke vagyok erre, mert nem adtam fel, az utolsó pillanatig küzdöttem, mint mindig” – tette hozzá.