A mercedeses Nico Rosberg 2016-ban valóra váltotta álmát, megnyerte Forma-1-es világbajnokságot, ezért néhány nappal a diadalt követően bejelentette, hogy búcsút int a versenyzésnek, visszavonul.

A német pilóta volt csapatfőnöke, Toto Wolff a hétvégén Montrealban azt nyilatkozta, szerinte nem lehet kizárni Rosberg F1-es visszatérését: „Hadd áruljak el valamit: engem nem lepne meg, ha egy nap Nicót a Ferrarinál vagy valamelyik másik csapatnál látnánk viszont. Csak 31 éves, még fiatal. Talán meggondolja magát. Ki tudja” – mondta a Le Journal de Montrealnak.

Rosberg mostanra reagált Wolff szavaira.

„Nem, én tényleg lezártam a karrieremet. Elégedett vagyok, büszke vagyok az elért eredményeimre, a sikereimre. Nagy megelégedést jelentenek. De ez már a múlt, új dolgokkal fogok foglalkozni” – nyilatkozta a Sport Bildnek.

Az egykori Williams- és Mercedes-versenyző még Jenson Button-féle egyszeri beugrásra sem lenne kapható: „Nem gondolkodtam még ezen, de valószínűleg nemet mondanék.”

Rosberget más kategóriák, a WEC vagy a Formula E sem izgatják: „Jelenleg nem, most másféle kihívásokat keresek. De ki tudja, talán egy nap.”

Az exversenyző Monacóban él feleségével és kislányukkal, nemrég pedig bejelentette, hogy második gyermeküket várják.

A Suzuki meghódította a leghíresebb szerpentint