Ha valaki, akkor Nico Rosberg tudja, hogyan kell időmérőt nyerni Suzukában. A Forma-1 hibridkorszakában 2016-ig mindhárom évben a német volt a leggyorsabb a kvalifikáción. A hétvégén a brit Sky F1 szakkommentátoraként dolgozó világbajnok elismerően beszélt korábbi csapattársra teljesítményéről, miután idén megszerezte az első rajtkockát.

A Mercedes versenyezője 1:27,319-es idővel, Michael Schumacher 2006-os rekordkörénél 1,6 másodperccel gyorsabban teljesítette körét Szuzukában a Forma-1 Japán Nagydíj időmérő edzésén, jócskán megelőzve Valtteri Bottast és Sebastian Vettelt.

„Ő minden idők egyik legjobbja az időmérőket tekintve, szóval mindig nagyon nehéz legyőzni őt. A vele született sebessége egyszerűen elképesztő. A nyár utáni futamok nagyon fontosak voltak számomra (utalt vissza a tavalyi bajnoki címet hozó évére) és Lewis is ugyanezen az úton halad jelenleg. A lendület az ő oldalán van, ellentétben Sebastiannal.”

F1: Rosberg is Hamiltont magasztalja 1Mivel Vettel Hamilton mellől rajtol, Rosberg úgy véli, hogy a Ferrari okozhat fejfájást a Mercedes-csapatnak. „Sebastian a második helyről indul, csak egy jó rajt kell neki és máris megnyerheti a versenyt” – mondta. „Bárkinek, aki meg akarja verni Lewist, ki kell használnia az adódó lehetőségeket. Ez volt az, amire én is törekedtem tavaly, és ez egészen jól működött, ez az, amit Sebastiannak is tennie kell idén.

Rosberggel kapcsolatban persze mindig felmerül, hogy esetleg visszatér-e a versenyzéshez, amiről ezúttal így nyilatkozott: „Meglátjuk. Nincs ilyen tervem jelenleg. De ha valaki azt mondaná holnap, hogy kapok egy napot vagy egy felet ezekben az autókban, amit ők vezetnek, annak biztosan örülnék.”