Daniel Ricciardo Red Bull-os szerződése idén lejár, és mivel a Ferrarinál ugyanígy van Kimi Räikkönen, a Mercedesnél pedig egyelőre egyik pilóta sincs lekötve az idei éven túlra, az ausztrál pilóta erősen mérlegeli, hol is folytassa.

A 2009-es világbajnok Jenson Button szerint Ricciardónak „a szívére kell hallgatnia” a döntésnél, de ha rajta múlna, ő a Ferrariba ültetné őt:

„Úgy gondolom, hogy lehetősége van a Ferrarihoz menni, és a Mercedesnél és persze a Red Bullnál is lenne helye. Nehéz kérdés, hiszen ez a három élcsapat! Senkinek nem szokott ilyen lehetősége lenni, nagyon szerencsés, hogy ő most ilyen helyzetben van. A szívére kell hallgatnia, oda kell mennie, ahol érzése szerint a legjobb környezet várja. De ami engem illet, én a Ferrarinál szeretném látni” – mondta az angol, aki 2016 végén, 17 idény után intett búcsút a Forma-1-nek.

Az egykori Williams-, Benetton-, BAR-, Honda/Brawn- és McLaren-versenyző ugyanakkor arra figyelmezteti Ricciardót, hogy nem feltétlenül az idén legversenyképesebb csapat a legjobb választás 2019-re:

„Nem akarja elkapkodni a döntést, de azért túl későre sem hagyhatja, különben úgy tűnik, hogy azt figyeli, ki a legversenyképesebb az idény vége felé. De a jövő év egy új év, ki tudja, hogy ki lesz versenyképes?”