A 31 éves pilóta a Sport Bild szerdai számában azt nyilatkozta, hogy ha példaképe és barátja egészséges lenne, akkor most feltenne neki néhány kérdést, de nem a vezetéstechnikáról.
„Sokkal inkább érdekelnének a gondolatai a csapattal való együttműködésről és a Forma-1 politikájáról. Ezekben az ügyekben nyilvánvalóan nagy tapasztalata van azokból az időkből, amikor a Ferrarinál versenyzett” – jelentette ki Vettel.
Schumacher 1996 és 2006 között volt a Ferrari pilótája, és öt egyéni világbajnoki címet nyert a maranellói istállóval.
A Ferrari versenyzője 40 pontos hátránya ellenére úgy véli, hogy megnyerheti az idei vb-címet.
„Először is azért, mert képes vagyok rá, és ezt négy alkalommal már bebizonyítottam, másodszor pedig azért, mert versenyképes az autónk, teljesítményben a Mercedesével azonos” – mondta a német pilóta, és hozzátette, még mindig van esélye arra, hogy „önerőből” világbajnok legyen, és a továbbiakban ezért fog küzdeni.