Max Verstappent második éve „hitegeti” azzal a Red Bull, hogy a bajnoki címért küzdhet majd, de tavaly elmaradt a nagy előrelépés, és idén, az új motorpartner Hondával is a bajnok Mercedes és az idény második felére megerősödött Ferrari mögött vannak.

A holland De Telegraafnak nyilatkozva 22 éves versenyző azt állította, jobbnak érzi magát, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc:

„Én úgy érzem, hogy ugyanolyan autóban kéttizeddel gyorsabb lehetek náluk” – mondta a lapnak.

„Amikor visszanéztem Leclerc szingapúri pole-körét, azt gondoltam, hogy ott még tudtam volna mit hozni. Nem szeretnék önteltnek tűnni, de versenyzőként úgy kell gondolkodni, hogy te vagy a leggyorsabb.”

Verstappen: Gyorsabb vagyok Hamiltonnál, Leclerc-nél 1

A hollandot a saját képességeibe vetett hite miatt különösen rosszul érinti, hogy a Red Bull nem elég erős, nincs a Mercedes és a Ferrari szintjén:

„Szerintem egyértelmű, hogy idén néha túlteljesítettem az autó lehetőségeit. Az emberek azt mondogatják, hogy hát, nem rossz a Red Bull, egy szinten vannak a többiekkel. Nekem viszont az a véleményem, hogy gyakran jóval messzebb vagyunk, mint kívülről tűnhet.”

„Szingapúr előtt még azt gondoltam, hogy a jövő évben már a világbajnoki címért küzdhetünk, de most már talán nem. Csapatként a jelenleginél jobban előre kell gondolkodnunk, nem tartunk ott, ahol kellene. Még nem tettük meg azokat a lépéseket, amelyektől jövőre versenyképesebbek lehetünk.”

Verstappen szerződése a jövő év végéig él a Red Bull-lal, ha 2020-ban nem lesz velük versenyben a bajnoki címért, szinte biztosan tovább áll, feltehetőleg a Mercedeshez.