Tíz futam kivételével az összes Brazil Nagydíjat Interlagosban rendezték, 1990 óta pedig folyamatosan a Sao Paulóban fekvő versenypálya látja vendégül az F1-es mezőnyt. A Brazil Nagydíjnak mindig is különleges szerepe volt a versenynaptárban, sokáig az első futamok között volt, majd 2004-től kezdve átrakták a szezon végére, így számos világbajnokot avattak ezen az aszfaltcsíkon.

2000: Alesi és a reklámtábla

Komolyabb baleset is lehetett volna, ha egy kicsit hamarabb esik le az a hirdetés a pálya célegyenesére, amin végül Jean Alesi csak a hátsó kerekével ment át. A pályát az eset miatt megbüntették.

2001: Montoya parádés előzése, majd bukása

Mindössze a harmadik F1-es futamán vett részt Juan Pablo Montoya, de a kolumbiai azonnal megmutatta, hogy nem fél senkitől. Egy újraindítás után kíméletlenül kihasználta Michael Schumacher apró figyelmetlenségét, és a németet megelőzve az élre állt. (Az előszés az első húsz másodpercben látható.)

A Williams pilótája első győzelme felé hajtott, ám a kockás zászlót már nem látta meg. Ennek oka Jos Verstappen volt, aki nemes egyszerűséggel belerohant a körelőnyben lévő Montoyába.

2003: Amikor a következő futamon hirdettek eredményt

A 2003-as Brazil Nagydíj egy igazi klasszikus, minden volt: eső, balesetek, izgalom és meglepetésgyőzelem. A fordulatos futamot a kelleténél hamarabb le kellett inteni Mark Webber és Fernando Alonso balesete miatt, az addig harmadik helyen haladó spanyol fájdalmai miatt a dobogóra sem állhatott fel. Mindemellett egy szabályértelmezési probléma miatt rossz eredményt hirdettek ki, a valódi győztesnek pedig kigyulladt a kocsija… Mindenesetre ez a videó röviden összefoglalja Giancarlo Fisichella első győzelmének történetét.

2005: Alonso lezárja a Schumacher-érát

Fernando Alonso az utolsó előtti futamon megszerezte a világbajnoki trófeát Kimi Räikkönen elől, így ő lett a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka. Ki gondolta volna akkor, hogy ezzel bajnoki címeinek felét meg is szerzi?

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Nov 10., 2018, időpont: 4:07 (PST időzóna szerint)

2006: Schumaher utolsó ferraris futama

2006-ban még az utolsó futamon is volt esélye Michael Schumachernek egy újabb bajnoki címre, noha az előző, japán versenyen nagy hátrányba került az elfüstölő motorja miatt. A hétszeres bajnok Giancarlo Fisichellával csatázva defektet kapott, majd az utolsó helyről felzárkózva, élete egyik legjobbját autózva lett negyedik. Említésre méltó Räikkönen elleni előzése. Végül Alonso lett a világbajnok, miközben Felipe Massa a hazai közönség előtt nyert a Ferrarival.

2007: A Jégember végre világbajnok

Ami a McLarennel nem jött össze, az a Ferrarival elsőre. A finn lett a nevető harmadik a McLaren házon belüli csatájából hasznot húzva, mai napig az utolsó egyéni bajnoki címet nyerve a Ferrarinak.

2008: Ilyen még a filmekben sincs

Valószínűleg a legtöbb F1-es rajongó ismeri, mi történt a 2008-as Brazil Nagydíjon. Massa vezette a hazai versenyét, és hazai pályán világbajnokká is koronázhatták volna. Hamiltonnak elég volt az ötödik helyen is célba érnie, hogy megnyerje a bajnokságot, ám néhány körrel a verseny vége előtt esni kezdett. Sebastian Vettel nagyon jól ment a változó körülmények között, és elment Hamilton mellett, aki így visszaesett hatodiknak. Timo Glock kint maradt a pályán egy jó eredmény reményében, de az utolsó kör végére annyira vizes lett a pálya, hogy az túl sok volt a száraz gumiknak. A toyotás mellett végül Hamilton az utolsó kanyarban ment el. Mind a Ferrari, mind a McLaren örömmámorban úszott, mígnem a vörösök meg nem tudták a rossz hírt. Massa könnyek között, de büszkén viselte a vereséget.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Nov 2., 2018, időpont: 11:13 (PDT időzóna szerint)

2009: Jött, látott és győzött a Brawn GP

Jenson Button is Brazíliában lett világbajnok 2009-ben a Brawn GP-vel. Noha a világbajnoki csata nem volt annyira kiélezett, mint az azelőtti évben, a futam így is tartogatott látványosságokat.

2012: Vettel megforog, Alonso szomorú, Räikkönen eltéved

Sebastian Vettel 2012-ben a szezonzáró brazil versenyen biztosította be harmadik világbajnoki címét Fernando Alonsóval szemben. A németnek volt miért küzdenie, hiszen a rajt után nem sokon múlt, hogy egy balesetben kiessen. Autója meg is sérült, de végül sikerült a hatodik helyen beérnie, miközben Alonso második lett, így 13 pontos előnyéből 3-at megtartva lett bajnok a német.

Kimi Räikkönen is maradandót alkotott. A nedves körülmények megtréfálták a finnt, aki egy mellékúton próbált visszatérni a pályára. Terve nem járt sikerrel, a mellékút el volt zárva, így vissza kellett fordulnia, ezzel jelentős időt veszítve. A Jégember a malőr ellenére is pontot szerzett.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés, Nov 8., 2018, időpont: 3:22 (PST időzóna szerint)

2013: Ilyen menőn senki sem vezetett F1-es autót

Mark Webber utolsó nagydíja volt a 2013-as brazil futam. Az ausztrál számára emlékezetes volt a búcsú, a levezető körön sisakját levéve tért vissza csapatához (lásd a nyitóképen). Később a dobogón is maradandót alakított. A második helyen célba érkező ausztrál annyira lelkesen locsolta a pezsgőt és szaladgált, hogy egy óvatlan pillanatban elcsúszott. Webber természetesen azonnal talpra ugrott és tréfálkozott.

F1: A legemlékezetesebb pillanatok Interlagosból 1

2016: Verstappen szárnyalása az esőben

Mint számos Brazil Nagydíj során, 2016-ban is nagy szerepet játszott az eső. Romain Grosjean például el sem jutott a rajtrácsra, már a felvezető körön összetörte a Haast. A nap sztárja Max Verstappen volt, aki aznap szárnyalt a pályán, pedig egyszer majdnem összetörte a Red Bullt.

2018: Bunyó a verseny után

Esteban Ocon, miután friss gumikra váltott, úgy döntött, hogy visszavenné körét az élen éppen lassabban haladó Verstappentől. A manőver végül balul sült el, a holland el is bukta a vezetést és a győzelmet.

A holland nyilvánvalóan dühös volt emiatt, a mérlegelésnél neki is ment a nála magasabb versenyzőtársának.

Kövesd Facebook-oldalunkat, hogy ne maradj le a Forma-1 legfrissebb híreiről!