Sebastian Vettel 2007-ben Michael Schumacher első visszavonulása után mutatkozott be a Forma-1-ben, de a hétszeres világbajnok így is figyelte fiatal honfitársát, aki első, BMW-s futamán pontszerzéssel nyitott, második évében a Toro Rossóval pedig már pole-t és futamgyőzelmet szerzett.
Schumacher szerette volna, ha a Ferrari már akkor leigazolja a fiatal németet, de Maranellóban nem hallgattak rá.
„Schumacher már a Toro Rossó-s évek után mindenáron szerette volna Vettelt a Ferrarinál látni, mielőtt még a Red Bullhoz lépett volna tovább” – idézte fel a Sky Italiának nyilatkozva a korábbi elnök, Luca di Montezemolo.
„De mi még nem láttuk őt elég érettnek, és inkább Fernando Alonsót szerettük volna a csapatnál látni. Néhány jellemhibájától eltekintve nagyszerű dolgokat ért el velünk, két világbajnokságot is csak az utolsó futamon bukott el” – folytatta.
Ahogy köztudott, Alonso 2010-ben és 2012-ben is a Red Bull-lal taroló Vettellel szemben maradt alul, majd a 2014 végén, idő előtt távozott, helyére akkor érkezett a négyszeres bajnok német, aki azóta szintén nem jutott újabb bajnoki címig a Scuderiával…
Mostanra Vettel is inkább a múlt embere a Ferrarinál, a jövőt a saját nevelésű ifjonc, Charles Leclerc jelenti.
„Leclerc? Hatalmas nyomás nehezedik rá, remélem, hogy képes lesz fejben kezelni ezt. Hogy megfelelhet a Ferrari a Leclerc-Vettel páros? Egyszerűen csak el kell nekik magyarázni, hogy a Ferrariért versenyeznek, nem önmagukért, ahogy annak idején én is tettem Barrichellóval” – mondta a mostani felállásól Montezemolo.