Mióta világossá vált, hogy Daniel Ricciardo az év végén a McLaren kedvéért búcsút int a Renault-nak, állandó téma, hogy a Forma-1-es visszatérését kereső Fernando Alonso lehet az ausztrál utódja.
A hamarosan 39. születésnapját ünneplő spanyol 2003-2006, majd 2008-2009 között összesen hét szezont húzott le a francia gyártó enstone-i alakulatánál, 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet is szerzett velük.
A spanyol Movistar tudósítója, Noemi de Miguel azt írta, a Renault szerdán jelenti be az új 2021-es pilótáját, a csapatfőnök Cyril Abiteboul pedig azt mondta a veterán szerelőknek, hogy régi ismerős érkezik majd. (Nem kizárt persze, hogy a tavaly év végén elküldött Nico Hülkenbergről van szó.)
„Több versenyzővel is tárgyalunk, Alonso az egyikük. Nem szabtunk magunknak határidőt, de az biztos, hogy olyan versenyzőt akarunk, aki mindent bele akar adni, aki érti a projektünket” – mondta Abiteboul.