Nemzetisége osztrák volt, de a németországi Mainzban látta meg a napvilágot Jochen Rindt 1942. április 18-án. 1970 Forma-1-es világbajnokának legalább annyira tragikusan indult az élete, mint ahogyan véget ért: szülei 1943-ban Hamburgban egy bombázás áldozatai lettek, az árván maradt kisfiút pedig anyai nagyszülei nevelték fel az ausztriai Grazban. Német állampolgárságát megtartotta, de osztrák jogosítvánnyal versenyzett, s amikor azt kérdezték tőle, németnek vagy osztráknak tartja-e magát, mindig azt válaszolta: „Európainak.”
A lázadó természetű fiút a családi fűszerkereskedő cégnél jobban izgatta a veszély és a sebesség. Előbb síelni, majd terepmotorozni kezdett, majd a túraautózáson keresztül jutott el az együléses autókig Rindt. Ezeket riasztó gyakorisággal törte össze, sokszor ő maga is kórházba került, amikor azonban épségben ért célba, őt intették le elsőként.
Útja egyre magasabbra vezetett, 1963-ban már a Formula Junior kategóriában szerepelt. A következő évben két Forma-2 versenyt nyert, megelőzve többek között a kategóriába „leránduló” Graham Hillt és Jim Clarkot is. Sikerének köszönhetően 1964-ben Rob Walker csapatában, egy Brabham volánja mögött elindulhatott élete első Forma-1-es futamán, az Osztrák Nagydíjon.
1965-ben hároméves szerződést írt alá a Forma 1-es Cooper csapattal. Az itt töltött idő alatt vetélytársai mellett a megbízhatatlan autóval is meg kellett küzdenie, 1966-ban például úgy lett harmadik összetettben, hogy még futamgyőzelmet sem aratott. Közben 1965-ben egy Ferrarival megnyerte a 24 órás Le Mans-i versenyt, és továbbra is indult a Forma-2-ben, ahol 1967-ben kilenc nagydíjon diadalmaskodott.
Rindt az 1967-es Holland Nagydíjon
Vezetési stílusa gyors, erőszakos, de mindig tiszta volt, ahogy írták róla: „Autója szinte az oldalán haladt, olyan sebességgel vette be a kanyarokat egészen hihetetlen szögből, minden alkalommal úgy látszott, hogy most fog leszaladni az útról”. Hazájában már nemzeti hősnek számított, az alakja köré szövődő legendákat tovább gyarapította, amikor Indianapolisban karambolozott, de higgadtan szállt ki a már égő kocsiból, az orvosi vizsgálat szerint szívverése teljesen normális maradt.
Az 1968-as évadot a Brabham csapatnál töltötte, itt már két pole-pozíció jutott neki, de ez az autó sem volt versenyképes a nagyokkal. A képességeiben kételkedőkre Rindt a következő évben rácáfolt: a Lotus színeiben megszerezte első győzelmét. Ebben a szezonban is volt egy látványos balesete, légterelője hibája miatt bukott, de megúszta állkapocscsont-töréssel és agyrázkódással.
Utolsó és legtökéletesebb szezonja az 1970-es volt, amelynek során öt futamgyőzelmet aratott. Amikor Monacóban a háromszoros világbajnok Jack Brabhamet győzte le, a boldogságtól sírva fakadt, de a következő néhány hétben két közeli barátját kellett elsiratnia: Bruce McLaren és Piers Courage is a versenypályán vesztette életét. Rindt komolyan mérlegelni kezdte a visszavonulás lehetőségét, megígérte finn fotómodell feleségének és kétéves kislányának, hogy ha világbajnok lesz, felhagy a versenyzéssel.
Rindt 1970-ben Monacóban
A sors másképp akarta. 1970. szeptember 5-én Monzában, az Olasz Nagydíjon egy új Lotust próbált ki, a kocsiról – hogy állja a versenyt a hazai pályán induló Ferrarikkal – leszerelték a hátsó szárnyat. Az edzésen a Parabolica kanyarban kicsúszott, és 300 kilométer/órás sebességgel a szalagkorlátnak vágódott. A rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett pilóta a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset oka soha nem derült ki, egyesek szerint a hiányzó hátsó szárny miatt vált irányíthatatlanná a kocsi, mások szerint technikai hiba történt.
Ekkor még három futam volt hátra, s a belga Jacky Ickx megnyerhette volna a bajnokságot, ha mindegyiken diadalmaskodik. Az utolsó versenyen azonban Rindt csapattársa, a fiatal brazil Emerson Fittipaldi győzött, bebiztosítva a világbajnoki elsőséget a már halott Jochen Rindt számára. A Forma-1 első – és remélhetőleg utolsó – posztumusz világbajnokának járó kupát özvegye és kislánya vette át.
