Újabb bosszantó hiba húzta keresztül Carlos Sainz számításait a Forma-1-es Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén. A Ferrari spanyol versenyzője az időmérő edzés második szakaszában kicsúszott a pályáról, és összetörte az autót – ennek ellenére a tizedik helyről várhatta a szombati sprintet, amin a negyedik helyig egerészte fel magát.
Sainz 2024 végéig szóló szerződéshosszabbítását a hétvége előtt jelentette be a maranellói istálló. 2016 világbajnoka, Nico Rosberg úgy látja, hogy a következő időszakban muszáj összeszednie magát a 27 éves versenyzőnek.
„Talán egy kicsit ránehezedik a nyomás. A Ferrariban lenni, majd hirtelen futamgyőzelmekért és bajnoki címért küzdeni a legnagyobb nyomás a Forma-1-ben. Mentálisan nincs ennél keményebb” – fogalmazott a német a Sky Sports F1-nek nyilatkozva. „Úgy tűnik, vannak nehézségei az ehhez való alkalmazkodásban, különösen [Charles] Leclerc mellett, aki most hihetetlenül jól teljesít.”
Ausztráliában ugyancsak vezetői hiba vezetett Sainz kieséséhez, így jelenleg 40 pontos lemaradásban követi listavezető csapattársát a második helyen. Rosberg szerint az ilyen jellegű hibákat a jövőben el kell kerülnie a Ferrari pilótájának. „Egy kicsit elhatalmasodik benne a stressz, és erre ki kell találnia valamit, tanulva eddigi hibáiból. A mostani balesetét is ideértve borzasztóan alakult eddig számára a szezon” – jegyezte meg.
A Williams és a Mercedes korábbi pilótája mellett Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is hasonlóképpen vélekedett Sainz Q2-es balesete után. „Nem gondolom, hogy lennének problémái. Nyilván alkalmazkodnia kell, és el is követett néhány hibát, amik fontosak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy folyamatosan fejlődik, és egyre gyorsabb lesz” – vette valamilyen szinten védelmébe versenyzőjét az olasz szakember a Motorsport.com hasábjain.
Binotto hozzátette: Sainz pénteken remek tempót diktált, éppen emiatt volt kár a hibájáért. „Nem volt megfelelő az idő a határok feszegetésére, és ezt ő is tudja. Úgy gondolom, ez a nyomás kezelésére szól leginkább. Pályafutása során talán először van olyan autója, amivel a legjobb pozíciókért harcolhat. Ehhez egyszerűen hozzá kell szoknia, de ez gyorsan fog menni, mert tudom, mennyire is okos, és hogyan képes kezelni a nyomást” – fejtette ki Sainz helyzetét.
A szerződéshosszabbítás kapcsán a csapatvezető elmondta, hogy örülnek Sainz maradásnak, és annak, ahogy beilleszkedett és ahogy teljesít a Ferrarinál. „Megfelel az elvárásoknak, így ez volt a megfelelő pillanat arra, hogy előre tekintsünk. A hosszabbítás neki és a csapatnak is megfelelő stabilitást adunk” – folytatta Binotto, megjegyezve, hogy ezzel a lépéssel a következő több mint két évben biztosan építhetnek versenyzőikre. „A Ferrarinak a fő célja az, hogy megteremtse a jövő alapjait. Ezzel a felállással úgy gondolom, ez a legjobb, amit tehetünk.”