A hétvégén a Bahreini Nagydíjjal elindul a 74. Forma-1-es világbajnokság, a szezon startja előtt áttekintjük, milyen változások történtek és történnek az idei évre az F1-ben a menetrend, a műszaki előírások, a sportszabályok és a személyek terén. Kezdjük is az utóbbi körrel!
Komoly pilótakeringő, három újonc
A három élcsapatnál nem történt változás a pilótafelállásban, hátrébb viszont annál több. Sebastian Vettel visszavonulása komoly dominósort indított el: Fernando Alonso elhagyta az Alpine-t, hogy az Aston Martinnál folytassa, a tesztek alapján talán most nem is lépett rosszul.
Bár a francia csapat eredetileg saját neveltjével, az ausztrál Oscar Piastrival szerette volna pótolni a spanyolt, az ifjonc inkább McLarenhez ment az ott leszerepelt, idő előtt szerződést bontott Daniel Ricciardo helyére (rajtszám: 81). Az Alpine végül Esteban Ocon mellé egy másik franciát, az AlphaTurinál előrelépés esélye nélkül vezető Pierre Gaslyt igazolta.
Piastri mellett még két másik újonc lesz a mezőnyben: miután a Williamsnél pontszerzéssel ugrott be Nyck de Vries, nem volt kétséges, hogy 2023-ban a rajtrácson lesz, csak az volt a kérdés, melyik csapatnál. A Forma-2-es és Forma-E-bajnok holland a Red Bull kiscsapatához, az AlphaTaurihoz igazolt (rajtszám: 21).
A Haas elküldte a túl gyakran autót törő Mick Schumachert, helyére a veterán beugrót, Nico Hülkenberget hívták vissza az F1-be (rajtszám: 27.)
A Williamstől távozott Nicholas Latifi, az ő ülését a tavaly az F2-ben 4. helyen záró amerikai Logan Sargeant kapta (rajtszám: 2).
Az ejtett versenyzők közül Ricciardo visszatért a Red Bullhoz, harmadik pilótaként elsősorban a PR- és fejlesztési munka a dolga, de szükség esetén bármikor bevethető, ráadásul Damoklész kardjaként az esetleg engedetlenséget fontolgató Sergio Perezt is „kordában tarthatja”. Schumacher a Mercedeshez csatlakozott tartalékosként.
Főnökcserebere
Az alakulatok élén rég nem látott mértékű mozgások voltak. A Ferrari lemondatta Mattia Binottót, helyére a tavalyig az Alfa Romeót irányító Frederic Vasseurt választották.
A francia szaki helyére a McLarennél az F1-be pár év alatt belemelegedett Andreas Seidl került a hamarosan már Audiként működő Alfa Romeo/Saubernél, míg a wokingiaknál az üresedést az annak idején még Alonsóval együtt a Ferraritól érkezett Andrea Stellával töltötték be.
A Williamstől viszonylag váratlanul, előzmény nélkül távozott a télen Jost Capito, őt a Mercedesnél főstratégaként megismert James Vowles váltja Grove-ban.
A Bűn Városába megy az F1
Bár eredetileg rekordhosszúságú, 24 fordulós szezont terveztek, végül 23 hétvégén figyelhetjük majd a versenyeket.
A csökkenést az utoljára 2019-ben megtartott, idei visszatérésre ütemezett Kínai Nagydíj kiesése okozta, de Sanghaj mellett 2023-ban Franciaországban sem lesz futam. 2021 után visszatér viszont Katar, és 1982 után ismét lesz Forma-1-es nagydíj Las Vegasban, azaz ebben a szezonban már három helyszínen – Miami, Austin és a kaszinóváros – lesz F1-es verseny az Egyesült Államokban.
A szezon ezen a hétvégén indul Bahreinben, majd a november 26-i Abu-dzabi Nagydíjjal zárul. A Magyar Nagydíj egy kicsit korábbra költözik: a július 21-23-i hétvégén zajlik majd nálunk a verseny.
Sprintfutamból három helyett immár hat lesz, szombatonként előbb Bakuban, majd Spielbergben, Spában, Katarban, Austinban, végül Sao Paulóban követhetjük a rövidített versenyek alakulását.
Tisztázott leintés és pontok
A korábbi bizonytalan, zavarba ejtő esetek után tisztáztak néhány szabályhelyet: 2023-tól a futamoknál a két-, a sprinteknél az egyórás időhatár elérését követően a vezető pilótának egy kört kell még befejeznie, akkor intik le a versenyt.
Pontosították a nem teljes távok után járó csökkentett pontok kiosztását is: immár nem zavarhat bele kérdésbe az esetleges piros zászlós megszakítás, a rajttól a leintésig terjedő időben vizsgálják a megtett távot.
Szintén letisztázták, hogy pontok kiosztása nélküli futamot követően dobogós ceremóniát sem tarthatnak, két tiszta versenykör híján nincs nagydíj.
Kísérletezés az időmérővel
A 2023-as idényben két hétvégén megint kísérleteznek majd az amúgy bevált kvalifikációs formátummal: kipróbálják, milyen, ha szabad választás helyett a Q1-ben mindenki csak az adott hétvégére szállított legkeményebb, a Q2-ben a csak a közepes, a Q3-ban pedig a lágy gumik egy-egy szettjét használhatja.
Előbb nyílik a DRS
A rövidebb sprintfutamokon az idei évtől korábban aktiválható majd az előzést segítő DRS, a futamokhoz képest a sprinten a rajtot vagy biztonsági autós szakaszt követő egy körrel korábban, azaz második körben már nyílhatnak a hátsó szárnyak.
Több munka, több pénz
Szintén a sprintfutamokat, pontosabban a sprintes hétvégéket érinti, hogy az FIA lazított a parc fermé-szabályokon ezekre az alkalmakra, az esetleges sérüléseket nagyobb szabadsággal javíthatják a csapatok a vasárnapi versenyre.
Összességében azért tovább szűkül a munkaidő: a pénteki „takarodók” egy órával korábban kezdődnek, mint tavaly.
23 futammal azért így is nagy lesz a terhelés mind a munkaerő, mind a költségek tekintetében, ezért a 21. túli futamokra 1,2 helyett 1,8 millió dollárral növelhető a csapatok kiadási plafonja.
Rajtbüntetések
Az elmúlt években az ilyen-olyan módosítások, tisztázások ellenére is egyre követhetetlenebbé váltak a hátrasorolásos büntetések, az, hogy ki hova is kerül a rajtrácson. Ezen igyekeznek segíteni új előírással.
2023-tól a 15 vagy annál több helyes vagy „a rajtrács végére” szóló hátrasorolást kapott pilótákat minden esetben a többi kvalifikált versenyző mögé küldik, a büntetettek egymáshoz viszonyított sorrendjét pedig az időmérőn elért eredményeik alapján határozzák meg – így nem fordulhat majd elő, hogy valaki 15 helynyi büntetéssel, de jó időmérős eredménnyel „visszatolódik” a top10-be.
„Szájkosár” a pilótáknak
A Nemzetközi Automobil Szövetség a pilóták megnyilvánulásait is szabályozza az idei évtől: a rajtceremóniák, himnuszok, a dobogós ceremónia során 2023-tól senki nem tehet az FIA által vallott semlegességgel szembemenő politikai, vallási, személyes nyilatkozatokat vagy gesztusokat. (Az égre mutatás, kereszt vetése belefér, a feliratos pólók, sisakok, más gesztusok, kézjelek nem.)
A pilótáknak kiküldött tájékoztató alapján a közösségi médiában, a saját csapataik területein ezután is szabadon beszélhetnek, ugyanakkor ha a fenti témákban mégis a „semleges” alkalmakkor szeretnének megnyilatkozni, azt négy héttel előre egyeztetniük kell az FIA-val, ami a gyakorlatban kizárja hogy friss, aktuális dolgok kerülhessenek terítékre.
Delfinvadászat
Tavaly mutatkoztak be a teljesen megújult aerodinamikájú, a korábbiaknál nagyobb mértékben a padlólemezen generált szívóhatásra építő Forma-1-es autók, ám az új koncepció mellékhatásaként a járgányok „delfineztek”.
A jelenség csökkentésére, kiküszöbölésére 2023-ra a szabályokban 15 mm-rel magasabb padlólemezperemeket írtak elő, a diffúzor belépője is magasabban lesz, a kilépő éle merevebb kell hogy legyen, a padlólemezekre pedig szenzor kerül az aerodinamikai hatások monitorozására.
Erősebb, kerekebb bukókeret
A 2022-es idény egyik legijesztőbb balesete Csou Kuan-jü silverstone-i fejre állása volt, melyben az aszfalt gyakorlatilag leradírozta a felső bukóstruktúrát. Erre válaszul az idei évre a korábbiaknál kerekebb kialakítást, magasabb minimális rögzítési pontot, valamint további terhelési tesztelést írtak elő az elemre.
Jobb lesz a kilátás
Örök panasza – néha kifogása – a pilótáknak, hogy nem látnak jól a visszapillantó tükrökben, ezért a tavalyi próbák után idénre nagyobb, 15 helyett immár legalább 20 cm széles tükrök alkalmazása a kötelező.
Ezért egyre feketébbek az autók
A Forma-1-es autók szárazon, de pilótával mért előírt tömegét a tavalyi 798 kg-ról 796-ra vitték le, a csapatoknak még jobban kell matekozniuk az építéssel, ezért is hagyták le számos autóról a festést itt-ott, ezért látható a korábbiaknál több nyers karbonfelület a versenygépeken, minden grammal igyekeznek spórolni.
Hűthető az üzemanyag
Cseppet sem látványos, de a teljesítmény szempontjából a csapatoknak fontos változtatás, hogy az idei évtől nagyobb tér nyílik az üzemanyagok hűtésére: a betöltendő benzinnek a 10 Celsius-fokkal lehet hidegebb a környezeti hőmérsékletnél, vagy minimum 10 fokosnak kell lennie – az újdonság az utóbbi, eddig ugyanis 20 fok volt a minimum.
A Forma-1-es idényt természetesen a Vezessen is végig követjük majd, mind a versenyhétvégéken, mind a hétköznapokon folyamatosan hozzuk a friss híreket, a futamokat követő hétfőnön pedig jelentkezünk kibeszélőműsorunkkal, a Csapatrádióval is, melynek szezonindító adását itt nézhetitek-hallgathatjátok meg!