Fernando Alonso 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Minardinál, 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerzett a Renault-val, és bár a későbbi ferraris és mclarenes évek egyre kevesebb sikert hoztak, két évre ki is szállt, 2020 óta újra ott van a mezőnyben.
A júliusban már 42. születésnapját ünneplő spanyol a megelőző két szezonban az Alpine-nál is csalódott, ám idén másod- (harmad-, negyed-?) virágzását éli az Aston Martinnál, a 2023-as idény első három hétvégéjén mindannyiszor dobogós lett.
Jelenlegi szerződése 2024 végéig szól a silverstone-i alakulattal, és bár (mára ex)barátnője március első felében még azt mondta, Alonso valószínűleg utolsó szerződését tölti, az eredmények tükrében már komolyan vehető a hosszabbítás kérdése is.
„Amikor beszálltam az F1-be, úgy képzeltem, hogy 7-8 évet leszek itt. Amikor megnyertem a két bajnoki címemet, úgy voltam, hogy maradok még pár évet, aztán abbahagyom. Mostanra itt állok a leghosszabb F1-es pályafutás birtokosaként, és továbbra is frissnek, motiváltnak érzem magam. Szóval szerintem van még előttem pár év, esetleg még a bajnoki címért is küzdhetek megint” – mondta nemrég a Bang & Olufsennek adott interjújában.
A francia L’Equipe-nek nyilatkozva is arra utalt a napokban, hogy maradhat még az Aston Martinnál: „Nem tudom, hogy kötök-e újabb szerződést, de ha igen, az ezzel a csapattal lesz.”
A fentieket támogatta most meg a spanyol Marca azzal, hogy értesüléseik szerint ugyan nem siet a hosszabbítással, de Alonso komolyan gondolkodik azon, hogy még tovább, 2024-en túlra is nyújtsa Forma-1-es karrierjét, főleg, ha hasonlóan jól alakulnak a dolgai, mint eddig a szezonban.
Alonso pályafutása során 358 F1-es futamon indult, 32-szer győzött – igaz, utoljára 2012-ben –, összesen 101 alkalommal állhatott dobogóra.