A Forma-1-es Kínai Nagydíj sprintidőmérőjének fináléjára leszakadt az ég, a körülmények pedig gyakorlatilag mindenkin kifogtak, mely jól látszik az eredményeken is. A Ferrarinál Charles Leclerc ezúttal is elmaradt csapattársától: emiatt már a hétvége felvezetésében is ostorozta magát, ráadásul a kvalifikáción majdnem eldobta az autót is.
Végül a falba csúszás nem vezetett az időmérő feladásához, de így is hibás autóval kellett küzdenie. Ebből egy hetedik hely sült ki pénteken. „Hogy őszinte legyek, az első kivezető kör rendkívül trükkös volt. Nagyon nehéz volt a gumiváltás. Próbáltam kissé agresszív lenni, de kicsúsztam a 8-as kanyarban. Ez veszélyeztette az időmérőnket, mert a kormány kicsit elgörbült, de mindent egybevéve sem tudtam volna csodát tenni” – fogalmazott a monacói.
Sí, Charles Leclerc tocó el muro en China.#F1 #ChineseGP pic.twitter.com/Gm8qkpiYBn
— 1F #ChineseGP (@1FMasters) April 19, 2024
Leclerc idén csak az évadnyitó Bahreini Nagydíj időmérőjén bizonyult gyorsabbnak Carlos Sainznál, a többi helyszínen minden egy körös megmérettetést a spanyol nyert. A pontversenyben is minimális a különbség kettejük között, de Leclerc úgy szerzett négy ponttal többet, hogy a spanyol kihagyott egy versenyt vakbélműtétje miatt.