Gyakorlatilag alig néhány kanyar után előkerült a piros zászló az idei Forma-1-es szezon nyolcadik versenyén, a Monacói Nagydíjon. Több, egymástól független eset történt az első körben, a legnagyobb karambolt azonban Sergio Pérez és a két Haas-pilóta hozta össze, akik a csapat kizárása után csak az utolsó sorból indulhattak.

A felvételek alapján Kevin Magnussen okozta a balesetet: a dán a St. Devote és a Massenet között beleforgatta a szalagkorlátba a Red Bull mexikóiját, aminek következtében ripityára tört az RB20-as. Pérez keresztbe csúszó autója Nico Hülkenberget is eltalálta, a törmelékek és a roncsok pedig beterítették a pályát.

Bár egyértelműen Magnussen tűnt a hibásnak, a kényszerszünet alatt versenybalesetnek minősítették az esetet. Ha másképp döntöttek volna, a Haas versenyzője minden bizonnyal nem állhatott volna rajthoz a soron következő Kanadai Nagydíjon, aki a büntetőpontjai miatt az eltiltás küszöbén áll.

Az első körös helyezkedések áldozatává vált Carlos Sainz is, aki Oscar Piastrival ért össze, miközben a második helyért csatázott. A spanyol nem hagyott helyet a mclarenes ellenfelének, ennek következményeként defektet kapott – Sainz így a Casino-kanyarnál félreállt, de a piros zászló alatt visszatért a bokszutcába a Ferrarival.

F1: Roncsderbivel indult a Monacói Nagydíj 2

Irányíthatatlanná vált Sainz alatt a Ferrari. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Az alagút előtti kanyarban, a Portier-ben pedig az Alpine pilótái találtak egymásra: Esteban Ocon egy előzési kísérlet közben szinte a falnak szorította csapattársát, Pierre Gaslyt. Bár mindkét autó megsérült, a rövidebbet végül az előbbi húzta, akinek a koccanás hatására a levegőbe emelkedett az autója. Az ő ütközésüket már vizsgálják a versenyfelügyelők.

A 78 körös verseny állórajttal fog folytatódni, az újraindításra 15:44-kor kerül sor.