A hétvégi Kanadai Nagydíj egyik történetszála volt, hogy 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve keményen beszólt a Red Bull kisebbik csapatánál idén (sem) remekelő Daniel Ricciardónak, aki aztán keresetlen szavakkal küldte melegebb éghajlatra a kanadai exversenyzőt.

Az egykori Williams-, BAR-, Honda-, Sauber/BMW-versenyző Montrealban arról beszélt, hogy számára érthetetlen, mit keres még a 34 éves ausztrál az F1-ben, miután szerinte az első két Red Bull-os idénye óta nem mutatott sokat. Felvetette, hogy Ricciardót csak az imázsa miatt alkalmazzák, amire a versenyző azzal reagált, hogy Villeneuve szokása szerint baromságokat beszél, ő nem is akar vele foglalkozni, a kanadai bekaphatja.

Ricciardo amúgy a Kanadai Nagydíj időmérőjén a kiváló 5. helyet érte el, a kaotikus, esős, nehéz futamon pedig nyolcadikként intették le, talán idei legjobb teljesítményét mutatta.

Villeneuve a Sky Sports adásában a verseny után így beszélt:

„A reakciója kicsit személyeskedő volt, pedig példát kéne mutatnia. Ahogy mind a 20 versenyző esetében, ha az ember a csúcsligában szerepel, akkor felelőssége az is, hogy professzionálisan válaszoljon. A gyerekek felnéznek rájuk, nem lehet így személyeskedni” – kezdte a kanadai.

„Arról meg örömmel értesültem, hogy túl sokszor vertem be a fejemet hokizás közben. De [F1-pilótaként] mindig is lesznek kritikusai az embernek, ezt bírni kell, nekem viszont sikerült az elevenére tapintanom. De legalább jobban vezetett. Persze ennyi nem elég, sokkal többször kéne így szerepelnie” – folytatta a bajnok.

A Villeneuve és Ricciardo közti hétvégi adok-kapokról a Red Bull motorsportfőnökét, Helmut Markót is megkérdezték Montrealban, érdekes módon az osztrák nem állt ki egyértelműen az ausztrál versenyző mellett, legalábbis részben egyetértett a kritikákkal.

„Villeneuve szavait nem hallottam, de Daniel dolga az lenne a VCARB-nál, hogy megverje Jukit [Cunoda], ám idén nem ez a helyzet, sőt, inkább az ellenkezője történik. Juki nagyon indulatos pilóta, de mostanra sikerült visszavennie a hibákból. Más csapatok is érdeklődtek iránta. Fiatal, passzol a csapatba, ezért is hosszabbítottunk vele egy további évre” – nyilatkozta a Le Journal de Montrealnak.

Míg Cuoda közelebbi jövője már tisztázott, a végső célként továbbra is nagycsapathoz való visszatérést dédelgető Ricciardo egyelőre csak az idei év végéig van lekötve.