Már megérkezett a Forma-1 egy része a Hungaroring megújult paddockjába, a csapatok felállították a motorhome-okat, a száguldó cirkusz újra beköltözik a mogyoródi pályára. Hétvégén zajlik a Forma-1 Magyar Nagydíj. Szokás szerint sajtótájékoztatót tartott Gyulay Zsolt, a Hungaroring vezérigazgatója, Pafféri Zoltán, a főtámogató MÁV Zrt. vezérigazgatója és a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, dr. Simon Attila. Közösen leplezték le a 2024-es trófeákat és árulták el a Hungaroring újdonságait.
2024-ben is herendiporcelán-trófeákat kapnak a futam dobogósai, ezen még a tavalyi baleset után sem változtattak, amikor Lando Norris véletlenül eltörte Max Verstappen első helyezettnek járó herendi trófeáját. Kézzel készült és festett porcelánserleget kap az első három helyezett, az első díja 53 centiméter magas és 3 kilogrammot nyom, a második és harmadik helyezetté valamivel kisebb.
Díszítését illetően 19. századi bazsarózsákat láthatunk megújított formában, bézs alapon zöld virágokkal, indákkal és levelekkel. A konstruktőri tál átmérője 53 centiméter, súlya 4 kilogramm, a szegélyén speciális áttöréses eljárással készült csipkemintázattal és a magyar trikolór színek különleges alkalmazásával. A díjak valódi 18 karátos aranyozást is kaptak.
Apró érdekesség a 2023-as törött díjjal kapcsolatban, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra pár héten belül teljesen ingyen újra elkészítette a Red Bull pilótájának trófeáját, és át is adták Verstappennek Monte-Carlóban. Mivel mindegyik egyedi darab és csak egy készült belőlük, így a futam után újra el kellett készíteniük. „Személyes missziónknak tartottuk, hogy a herendi díjnak ott kell lennie a Red Bullnál, ezért teljesen ingyen újra elkészítettük azt a számukra” – mondta el dr. Simon Attila. Azt is hozzátette a 2024-es idei versennyel kapcsolatban: „Bárki lesz a győztes, az biztos, hogy a herendit fogják a legmagasabbra emelni.”
Több újítással is készül a Hungaroring a 2024-es futamra. A pálya több része is megújult, de főként a kiszolgálóterületek és nézői területek változtak. Megszűnt a halszálkás parkoló, a főépület mögött a helyén fedett parkolót alakítottak ki, melynek a teteje a paddock új, 19 méterrel kiszélesített felszíni parkolója, ahol így közvetlenül a motorhome-ok mögött parkolhatnak a pilóták. Párakapukkal, vízosztással készülnek a hőség ellen a szurkolók számára, valamint több aktivitással is, például kipróbálhatják a kerékcserét és bungee jumpingolhatnak is.
Aki nem tud, vagy nem akar autóval érkezni, azoknak lehet jó hír, hogy a MÁV Zrt. 990 forintos áron napijegyet hozott létre a futam idejére Vármegye 24 néven, amivel egy napon belül bármilyen járművet lehet használni. Ezen túl Kerepesről ingyenes buszjáratot indít a Volán a Hungaroringre, visszafelé pedig Mogyoródról használhatják ingyen a vonatot Budapestre az F1-belépővel rendelkezők.
Idén is telt házas lesz a vasárnapi futam, már minden jegy elkelt. A szabadedzésre és az időmérőre még lehet jegyeket venni, a megújult Hungaroringen idén 40 000 székkel van több, mint tavaly, így ennyivel már biztosan többen foglalnak majd helyet a lelátókon.
Olvasd el a Vezess korábbi anyagát a Forma-1 Magyar Nagydíj trófeáiról: