Franco Colapinto a Forma-1-es Szinapúri Nagydíj első körét a 9. helyen fejezte be, ami nem rossz, ha azt nézzük, hogy a 12. helyről indult, és rövid volt az út az első kanyarig. A Williams argentin ifjonca – aki gyomorbántalmakkal versenyzett a kimerítő egyenlítői klímában – büszke is volt rajtjára. „Volt egy szép hézag, ahol bepróbálkoztam és működött” – utalt klasszikus bevetődésére a versenyző.

A manőver az elmúlt időben uralkodó felfogás szerint tényleg szokatlan, hiszen általában rosszul járnak, akik hasonlóval próbálkoznak. Colapinto bevágódása működött, még ha egy pillanatra ki is tört az autója hátulja, ám környezete nem volt elragadtatva ettől. Csapattársa, Alexander Albon például rádión akadt ki, a ferraris Carlos Sainznak pedig a hirtelen megtorpanó autó miatt kellett kitérő manővert tennie. Ezért is esett vissza a spanyol a 10.-ről a 12. helyre.

„A kármentésről szólt a nap, különösen egy nehéz rajt után, ahol egy Williams majdnem kiütött kettőnket, hármunkat. Ezt el kellett kerülni. Onnantól kezdve úgy érződött, örökre beszorultunk egy csoportba a középmezőnybe, mivel nemigen vannak előzési lehetőségek Szingapúrban. Úgy döntöttünk, hogy kiállunk a 12. körben kereket cserélni, az egész középmezőny elé vágva, de így kiszolgáltatottá téve magunkat a verseny végére a nagyon használt gumik miatt” – magyarázta a spanyol.

Sainz végül a hetedik lett, a középmezőny rohamát éppen elkerülve.