Viszonylag korán eldőlt, hogy Cunoda Juki 2025-ben is az RB (VCARB) színeiben fog versenyezni. A két Red Bull-os jövő évi versenyzői felállásán még változtathat, ha – az érvényes szerződése ellenére – nem tartják meg Sergio Pérezt; a japán már jelezte is, hogy ez esetben készen állna arra, hogy Max Verstappen csapattársa legyen az anyacsapatnál.

Cunoda már 2021 óta a „kisbikákat” erősíti, azonban ennek ellenére csak bemutatókon adatott meg neki, hogy kipróbálja a nagycsapat autóját. A Honda viszont elkezdett lobbizni azért, hogy megtörjön a jég, és mint azt a japán márka versenyrészlegét elnökként vezető Vatanabe Kodzsi elárulta, már tárgyalnak a Red Bull vezérkarával a 24 éves versenyző jövőjéről.

„Cunodával az a célunk, hogy keményen dolgozzon, és bebiztosítsa a helyét a Red Bullnál” – fogalmazott a Motorsport.com-nak. „Hiszünk benne, hogy megvan a tehetsége. Bár a versenyzőkkel kapcsolatban végső soron a csapatok döntenek, partnerként nyomatékosan arra kértük a Red Bullt, adjanak neki egy lehetőséget arra, hogy velük tesztelhessen, és megmutathassa a képességeit.”

F1: Beindult a pilótalobbi a Red Bullnál 2

A Honda szívesebben látná Cunodát a Red Bullnál – akár még a szakítás után is. (Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images)

„Beszéltem erről Christiannal is, aki nem zárkózott el tőle. Még semmi sem dőlt el, de úgy gondolom, megfelelő módon kell, hogy eljárjunk.”

Vatanabe szerint az lenne az optimális, ha a Red Bull azután is számítana Cunoda szolgálataira, hogy a 2025-ös szezon végén megszakad a Hondával folytatott együttműködése a csapatnak. „Ha minden jól megy, és elismerik a képességeit, úgy gondolom, hogy 2026 után is a Red Bullnál maradhat, és a világbajnoki címért versenyezhet” – dicsérte pártfogoltját, hozzátéve, „ideális lenne, ha Cunoda inkább a Red Bull pilótája lenne”.

Nem Cunoda előléptetése volna a Honda egyetlen kívánsága 2025-re: Vatanabe elárulta, abban is reménykednek, hogy juniorjuk, a jelenleg a japán Super Formula-sorozatban versenyző Ivasza Ajumu megkaphatja a Red Bull, illetve az RB tartalékversenyzői posztját, ami Liam Lawson visszatérésével üresedett meg – persze az sem kizárt, hogy a korábbi Forma-2-es pilóta egy újabb évet fog versenyezni Japánban.