Az első edzésen tapasztalthoz hasonló, derült, enyhe időben (23 Celsius-fokos levegő, 42 fokos aszfalthőmérséklet) kezdődött a 2024-es Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj második, rendhagyó gyakorlása.
Az edzés a szokásos 60 perc helyett 90 perces volt, ugyanis a csapatok-pilóták a Pirelli 2025-ös C4-es, C5-ös és C6-os prototípusait tesztelték a gumigyártó kívánságai és utasításai alapján – meghatározott üzemanyag-mennyiségekkel és etaphosszakkal (2-2 rövidebb és 2-2 hosszabb menet, 20-20, valamint 100-100 kg üzemanyaggal).
Az első edzést az ifjoncok miatt kihagyó pilóták – Lando Norris, Charles Leclerc, Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Csou Kuan-jü – a meghatározott tesztprogramon felül egy-egy szett 2024-es közepes keverékű Pirellit is használhattak.
A korábbi gyakorláson a Ferrarit vezető Oliver Bearmannel ütköző Alexander Albon Williamse komoly javításokra szorult, a thai versenyző részvétele bizonytalannak látszott. Leclerc Ferrarija is szerelést igényelt, a monacói csak később kezdte meg a körözést.
Az első körökön a Red Bull pilótáitól érkeztek nem túl biztató üzenetek: Sergio Perez a fékpedálra panaszkodott, míg az első edzést motorproblémával befejező Max Verstappen furcsa hangokról számolt be, be is hívták a bokszba.
Verstappen's still not happy in the Red Bull and pits.#F1 #MexicoGP pic.twitter.com/0vDYvgMsvX
— Formula 1 (@F1) October 25, 2024
12 perc telt el, amikor előkerült a péntek harmadik piros zászlója, miután George Russell csúnyán a TecPro-korlátba tette a Mercedest. A visszajátszásokon látszott, hogy az autó a 8-as kanyar kerékvetőjére feküdt fel, onnan már csak utas volt Russell. A W15-ös jobb oldala rendesen összetört, a pilóta a saját lábán, de talán kezét fájlalva sétált el az orvosi autóhoz.
GEORGE RUSSELL IN THE WALL! 😱
The Mercedes drops it on the kerb and spins into the barriers at high-speed. Russell is out of the car.
Red flag 🔴#F1 #MexicoGP pic.twitter.com/laAujs98wc
— Formula 1 (@F1) October 25, 2024
A fal javítása bő 20 percig tartott, 54 perc maradt az edzésből, amikor újra zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén. A kényszerszünet nem jött jól a Pirellinek, ugyanakkor Verstappen és a Red Bull számára nagyon is jól jött, időt kaptak az autó átvizsgálására, javítására. Sajnos a problémát nem sikerült orvosolniuk, a hollandot gyorsan vissza is hívták a bokszba, hogy aztán darabjaira bontsák az RB20-ast.
Is that session over for Verstappen? ❌
The World Champion is out of the car, with no time on the board.
Clearly, all is still not well with the #1 car… #F1 #MexicoGP pic.twitter.com/4vzR9ljIsm
— Formula 1 (@F1) October 25, 2024
Eközben a többiek folytatták a pirellis munkát – a gumigyártó a piros zászlós megszakítás kapcsán jelezte a csapatoknak, hogy a gyors etapokból egy-egy mért kört is elfogadnak. Félidőtől a pilóták már a hosszabb, versenyszimulációs futásokra álltak át.
Az utolsó percekben az első edzésen nem vezető pilóták felvették az idei közepes keverékű (sárga) Pirelliket, de nem futottak különleges időket, míg Charles Leclerc már bele is futott a kockás zászlóba a gyors köre megkezdése előtt.
Ugyan az ismert keverékkiosztások és üzemanyag-mennyiségek miatt az eredmények mérnöki szempontból összevethetőek, de a második edzés végeredménye nem releváns a hétvége folytatása szempontjából – az élen záró Carlos Sainz például a háromból a legkeményebb, C4-es, Oscar Piastri a C5-ös, Cunoda Juki a leglágyabb, C6-os prototípuson futotta leggyorsabb körét –, az erősorrend csak a harmadik szabadedzésen válik majd világosabbá.
Az utolsó gyakorlás magyar idő szerint 19.30-kor, a Mexikóvárosi Nagydíj kvalifikációja 23 órakor kezdődik majd.