Szinte a mexikóvárosi hétvége alatt vált hivatalossá a múlt heti Forma-1-es Amerikai Nagydíj végeredménye, ugyanis a McLaren – végül eredménytelenül – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Lando Norris öt másodperces időbüntetése ellen, amit azért kapott a brit, mert a harmadik helyért csatázva a pályán kívül előzte meg Max Verstappent.

Norris büntetése még a pénteki versenyzői eligazításon is téma volt, melyen több versenyzőtársa is megkérdőjelezte a versenyfelügyelők által hozott döntést, mivel szerintük arról van szó, hogy a háromszoros és címvédő világbajnok a szabályzatban maradt kiskapukat használta ki.

A BBC Sport a találkozón részt vevő forrásoktól úgy értesült, hogy a hasonló esetek egyértelműbb jövőbeli megítélése végett átdolgozzák a szabálykönyvet – az viszont egyelőre nem derült ki, min tervez változtatni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Többen is arról számoltak be, hogy a szervezet az egész megbeszélésen – ennek eshetőségére láthatóan készülve – nyitott volt arra, hogy a szabályok versenyzési irányelvekre vonatkozó részeinek felülvizsgálásáról egyeztessen.