Fernando Alonso a múlt héten, Mexikóban ünnepelte, hogy pályafutása 400. Forma-1-es hétvégéjén vett részt, de a jubilálás nem sikerült túl jól.

Csapata, az Aston Martin a hétvége kezdete előtt jelezte, hogy a 43 éves spanyol veterán lebetegedett, le kellett mondania a csütörtöki sajtónapos megjelenéseit. Szerencsére az első szabadedzést is a pihenésnek szentelhette még, hiszen a csapat – a szabályoknak megfelelően – amúgy tartalékosának, Felipe Drugovichnak adott vezetési lehetőséget.

A folytatás azonban így sem lett valami fényes, a kétszeres világbajnok Mexikóban csak a 13. helyre kvalifikált, az ünnepi futamot pedig 15 kör után fékhiba miatt fel kellett adnia.

A brazíliai hétvége sem indul jól Alonso számára, az Aston Martin ugyanis megint csak azt közölte, hogy a spanyol nem vesz részt a csütörtöki médiaprogramokon, hozzátéve ugyanakkor, hogy a mexikói emésztőrendszeri fertőzést követően a veterán Európába utazott kezelésre, de ezúttal csak annak elhúzódása miatt fut be a tervezettnél később Sao Paulóba.