Fordulatokban nem volt hiány a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon, amin Max Verstappen megtörte a júniusi Spanyol Nagydíj óta húzódó nyeretlenségi szériáját, és azzal, hogy a 17. helyről rajtolva győzött, kulcsfontosságú lépést tett meg a negyedik világbajnoki címe felé a Red Bull versenyzője.

Az idei nyolcadik és pályafutása 62. győzelmét arató holland mögött az Alpine versenyzői, Esteban Ocon és Pierre Gasly értek célba, akik így a 2006-os Japán Nagydíj óta az első kettős dobogót szállították a csapatnak.

A 69 körös verseny leintése után a brazilok korábbi F1-es pilótája, a 11-szeres futamgyőztes Rubens Barrichello készítette az interjúkat a dobogósokkal.

„A mai érzésem hullámvasúttal értek fel, kezdve azzal, hogy az időmérőn nem volt szerencsém a piros zászlóval. Tudtam, hogy a 17. helyről indulva ez nagyon kemény verseny lesz. Kimaradtunk a bajból, a helyes döntéseket hoztuk meg, miközben higgadtak maradtunk és szárnyaltunk” – mondta a győzelméről Verstappen.

„Minden összeállt, és egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire hátulról nyertem” – folytatta a holland. „Nehéz dolgunk volt az új aszfalt miatt, ezért tudtam, hogy meg kell dolgoznom érte. Könnyű volt blokkolóra fékezni az első gumikat, de végig magabiztos voltam a fékekkel is. Az első kanyar remekül jött ki, és mint mindig, lehetett előzni.”

F1: Verstappen nem hiszi el, hogy a 17. helyről nyert 2

Max Verstappen (Fotó: Kym Illman/Getty Images)

„Micsoda nap egy ilyen szezonban” – összegezte a futamát Ocon. „Nagyon jó ezen a pályán versenyezni, ráadásul esőben egy kicsit kiegyenlítődnek a különbségek. Valaki régen azt mondta nekünk, hogy esőben szinte egyformák az autók, és ez most is igaz volt. Csodálatos érzés felállni a dobogóra.”

„Száraz körülmények volt nehéz volt vezetni az autót, de onnantól kezdve, hogy elkezdett érezni az eső, nyugalmat éreztem. A mai nap különleges futamot hozott nekünk.”

F1: Verstappen nem hiszi el, hogy a 17. helyről nyert 3

Esteban Ocon és Pierre Gasly (Fotó: Peter Fox/Formula 1/Getty Images)

„Hihetetlen, pláne egy olyan idényben, amikor a pontszerzésért is küzdöttünk” – emelte ki Gasly. „Ilyen körülmények között bármi lehetséges, mi pedig a végsőkig hittünk benne. Két autóval is dobogóra álltunk, ami szerintem senkinek a bingókártyáján nem szerepelt a szezon előtt. Fantasztikus!”

„Egyszerre vagyok izgatott és büksze a csapatra. Túl könnyű lett volna feladni egy ilyen nehéz szezont. Soha nem adtuk fel, és itt vagyunk. Rengeteg pontot szereztünk a csapatnak, amire ma mindenkinek nagyon büszkének kell lennie.”