2024 végén Lewis Hamilton 12 szezon, 84 közös győzelem, 69 egyéb dobogós helyezés, hat világbajnoki cím után elbúcsúzott a Mercedestől, hogy 2025-től a Ferrarinál folytassa Forma-1-es pályafutását.

A 40. születésnapját kedden ünneplő angol vágyott, de cseppet sem könnyű környezetváltozást vár, a hetekben az alapító Enzo Ferrari egykori maranellói otthonában megszálló pilótának egy más kultúrájú csapat számtalan tagjával, valamint műszaki hátterével kell majd megismerkednie.

Utóbbiba tartozik a tesztelés is – a hivatalos 2025-ös téli gyakorlás előtt persze csakis régebbi, a szabályok szerint legfeljebb 2023-as modellt vezethet majd. Ezt viszont ki is maxolják, legalábbis a Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, hogy Hamilton a jövő héten a Ferrari házi pályáján, Fioranóban, majd a hónap vége felé Barcelonában is vörös autót vezet majd.

A Ferrari állítólag négy napot kötött le a Spanyol Nagydíj otthonának számító helyszínen – a jelenlegi szabályok szerint ezalatt összesen 1000 km-t vezethet majd régebbi – legalább kétéves – modellel.

Gyanítható, hogy a csapattal és leendő versenymérnökével való ismerkedés mellett fontos szempont lesz az üléspozíció kipróbálása is – olasz értesülések szerint a csapatnak Hamilton érkezése kapcsán hátrébb kellett helyeznie az ülést a 2025-ös, egyelőre 667-es típuskóddal jelzett új F1-es modelljén.

Látható, hogy a Ferrari a hivatalos leleplezés (február 19.), valamint a 25–26-i téli tesztelés előtt Hamiltonra koncentrál, akár még a 2019 óta náluk vezető Charles Leclerc kárára is – más kérdés persze, hogy az immár igen tapasztalt monacói nem is kíván ilyen segítséget, és úgy tűnik, az angolt is nyitottan, szívélyesen fogadja.

„Nem hiszem, hogy megváltozik a csapaton belüli dinamika. Vele is jó a kapcsolatom. Nyilván más [mint Carlos Sainzcal], mert eddig nem töltöttem annyi időt Lewisszal, de mindketten tiszteljük a másik eddigi eredményeit. Eddig is jóban voltunk. Persze más korosztályba tartozunk, de a versenyzésen kívül akad jó néhány közös érdeklődési körünk. Szóval szerintem nem lesz más a versenyzői viszony” – mondta néhány héttel ezelőtt Leclerc.