Míg 2023-ban példátlan fölénnyel tarolt, 2024-ben már komolyan meg kellett dolgoznia Max Verstappennek az újabb, zsinórban negyedik világbajnoki címéért – a Red Bull versenyképessége visszaesett, a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is javult, a holland a júniusi Spanyol Nagydíjtól egészen a november eleji Brazil Nagydíjig nem is nyert futamot.

Végül – többek között az üldözők teljesítményének hullámzása miatt – így is összejött a címvédés, de 2025 még húzósabb lehet majd – főleg, ha az RB21-essel nem lép előre a csapat, márpedig a világbajnok édesapja, Jos Verstappen pont ettől tart.

„Vannak kétségeim a kilátásokat illetően. A Red Bullnak olyan autót kellene építenie, amelyik mindenféle viszonyok között kiszámíthatóbb. Ha megnézzük 2024 második felét, nincs ok a bizakodásra. A Red Bull egyszerűen nem volt képes folyamatosan gyors autóval előállni. Miért is lenne másképp idén?”mondta az F1 Insidernek.

Verstappen rámutatott, hogy mások mellett Red Bull Racing elveszítette az Aston Martinhoz átigazoló sztártervezőt, Adrian Newey-t, 2025-től pedig az alakulat egyik oszlopa, a kezdetektől „mindenes” főnökként dolgozó Jonathan Wheatley is máshol, a Sauber csapatfőnkeként folytatja.

„Igen, ezek is benne vannak: az tény, hogy az autó már nem javult Newey távozása után. A fejlesztések egyszerűen nem úgy működtek, ahogy kellett volna. De sokszor beszéltem már arról, miért áll fenn a csapat szétesésének veszélye, ezt most hagyjuk is. Az biztos, hogy nagy feladat vár a Red Bullra 2025-ben” – magyarázta, utalva arra, hogy korábban többször is kijelentette, szerinte Christian Horner alkalmatlan a csapat irányítására.

Apja szerint azért a bajnok mellett szól, hogy tavaly az ellenfelekénél gyengébb autóval is képes volt győzni:

„2023-ban elképesztően jó volt, 2024 már nehezebb volt számára, mert nem az övé volt a legjobb autó, így mindig a határig kellett hajtania, méghozzá hibázás nélkül. Nagyon jól szerepelt. Mindig is 100 százalékot nyújtott, de a múlt szezonban ez sokkal jobban meg is mutatkozott. Az emberek is rájöttek, hogy maga Max jelenti a különbséget.”