A Red Bull a Minardi felvásárlásával, 2006-ban indította el második Forma-1-es csapatát Toro Rosso (vörös bika olaszul) néven, a faenzai alakulat majdnem másfél évtizedig ekként is működött, hogy aztán 2020-ra az energiaital-gyártó divatmárkája, az AlphaTauri nevét adják neki.
2024 újabb – utólag egyértelműen szerencsétlen – átkeresztelést hozott, az istálló hivatalosan az „összeszponzorozott” Visa CashApp RB nevet kapta, melyet elvétve mondott ki bárki is, rövidebb változatként pedig az RB és a VCARB is használatban volt – márpedig marketingszempontból katasztrófa az ilyen zavaros identitás.
A csapat 2025-re újra nevet váltott, a Cunoda Jukit és az újonc Isack Hadjart indító alakulat a sokkal egyértelműbb Racing Bullsként folytatja.
„A VCARB-os dolog amolyan egyszerűsítés akart lenni, mondjuk úgy, áramvonalasabb nevet szerettünk volna” – mondta a csapat vezérigazgatója, Peter Bayer a RacingNews365-nek. „Sokan mondták, hogy nem könnyű kimondani, de a logó tetszett, úgyhogy próbát tettünk vele, mert amúgy sietnünk kellett a nevezéssel. Hogy őszinte legyek, nem volt sok stratégiai meggondolás mögötte, inkább a gyakorlatias megoldást kerestük. Itt a csapat, itt a Visa, itt a CashApp, ebből rakjunk össze valamit…”
„Az év folyamán aztán láttuk, hogy a nézők, a csapattagok, a partnerek is küszködtek ezzel, RB-ztek. Az RB a kaszni hivatalos neve volt, de ezt mondták a tévében, így használták. Emberi dolog, hogy nehéz megszokni valamit, ha nincs igazi jelentése. Ez vezetett aztán ahhoz, hogy azt mondjuk, rendben, bontsuk akkor ki, mi is az az RB, menjünk el az alapokhoz, ez a Racing Bulls” – magyarázta Bayer hozzátéve, hogy az is csak növelte a a zavart, hogy sokan a nagycsapatot, a Red Bull Racinget RB-zik.
„Ez gyakori. Szóval fontos volt, hogy a média, a partnerek és a szurkolók kedvéért is saját indentitást találjunk. A Racing Bulls tökéletes passzol a Red Bull filozófiájához. Ott a repülőgép-kollekció, a Flying Bulls, és most vár van Racing Bulls is. Mindig is egyértelmű volt, hogy a csapatnak meg kell állnia a saját lábán, a pályán és azon kívül is sikeresek akarunk lenni, ehhez pedig saját identitás is kell.”