Annak ellenére, hogy csak 2022-ben kóstolt bele a ralizásba, gyorsan beletanult a négyszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen. Az 52 éves holland eddig 38 ralin indult, abból tízet nyert meg: az előző években főleg a belga bajnokságban mérette meg magát, azonban 2025-ben a rali-Eb-n (ERC), így annak magyarországi állomásán, a Rally Hungaryn is rajthoz áll.
„19 vagy 20 versenyt tervezek az idei évre, minden BRC- és ERC-versenyen, a Rallye du Valais-n, valamint egy svédországi Historic-ralin is indulok” – ecsetelte az idei terveit a DirtFish hasábjain. „Emellett a Porschével az észak-afrikai Safari Classic Rallyn is rajthoz állunk, szóval őrületesen gyönyörű program állt össze.”
Nyolc fordulóból áll az ERC idei versenynaptára: a szezon április elején kezdődik Spanyolországban, a Rallye Sierra Morenával, aztán Magyarországra látogat a mezőny. A veszprémi Rally Hungaryt május 9-e és 11-e között rendezik meg.

Az elmúlt években a belga ralibajnokságban versenyzett Jos Verstappent, ám az idén már a nemzetközi porondon is kipróbálja magát. (Fotó: Isosport/MB Media/Getty Images)
Jos Verstappen korábban nem versenyzett a rali-Eb-n, viszont a Forma-1-ben 1994 és 2003 között 107 nagydíjon is részt vett. Az ő királykategóriás pályafutása közel sem volt annyira sikeres, mint a fiáé: a legjobb eredményeit még az első évében érte el, amikor az akkor az első világbajnoki címéért hajtó Michael Schumacher csapattársa volt a Benettonnál. Futamot soha nem nyert, de 1994-ben kétszer is dobogóra állhatott, ráadásul egyik alkalommal a Hungaroringen.
Ami az idősebb Verstappen ralis szárnypróbálgatásait illeti, a magas győzelmi arány ellenére sem voltak problémamentesek. Csúnya balesete is volt már: