Rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Kínai Nagydíj sprintfutamán Lewis Hamilton, így a hétszeres világbajnok nemcsak sprinten nyert először, de a Ferrari színeiben is. Mögötte a mclarenes Oscar Piastri ért célba a második helyen, miután a verseny hajrájában levadászta Max Verstappent, aki így a harmadik lett a Red Bull-lal.

A 19 körös sprintfutam leintése után 1997 Forma-1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve készítette az interjúkat az első három helyezettel.

„Ma úgy ébredtem, hogy remekül érzem magam” – nyilatkozta mosolyogva Hamilton. „Az első versenyünk nehéz volt, és úgy érzem, sokan alábecsülték mindazt, ami egy új csapathoz igazolással, az akklimatizálódással, valamint egymás megértésével és a kommunikációval jár.”

„A kritikusok nyilvánvalóan nem érzik, talán azért, mert soha nem tapasztalták, és nem is voltak ennek tudatában” – üzent a károgóknak a 40 éves versenyző. „Nagyon jó érzés volt idejönni és kényelmesen ültem az autóban, míg Melbourne-ben nem éreztem jól magam benne. Ezen a hétvégén már az első körtől megvolt ez az érzés. A mérnökök és a szerelők nagyszerű munkát végeztek az autó finomhangolásával, ami nagyszerű érzés. A gumikra nehéz volt vigyázni, de ezzel mindenki küszködött.”

F1: Hamilton a kritikusainak üzent a győzelme után 2

A sanghaji sprintverseny leggyorsabbjai (Fotó: Bryn Lennon/Formula 1/Getty Images)

„Produktív sprinten vagyunk túl” – állapította meg Piastri. „A második hely is jó eredmény, de mindemellett sok mindent tanultam. Lewisszal szemben nem volt elég jó a tempónk, de van néhány ötletünk délutánra és holnapra, hátha feljebb tudunk kapcsolni eggyel. Jó a tempónk, de úgy tűnik, ezen a hétvégén versenyezhetünk is, mert a Ferrari gyorsnak tűnik.”

„Megpróbáltam [megtámadni Hamiltont – a szerk.], mivel Oscar a sarkamban volt” – értékelte a sprintfutamát Verstappen. „Sajnos az utolsó nyolc körben nem tudtunk olyan tempót diktálni, mint a többiek, de próbáltam túlélni. Elfogadom a harmadik helyet, mert nagyon nehezen tudtuk kezelni a gumikat, legközelebb megpróbáljuk jobban csinálni. Kevés a tempónk, ezért nyomni kell, az viszont kinyírja a gumikat.”