Pályafutása első pole-pozícióját szerezte a Forma-1-es Kínai Nagydíj időmérőjén Oscar Piastri. A McLaren ausztrálja pályacsúcsot autózott, de így is mindössze 9 századmásodperccel verte meg a mercedeses George Russellt. Mögöttük Lando Norris végzett a másik McLarennel. A leggyorsabbakat a történések után rögtön a korábbi Forma-1-es pilóta Jolyon Palmer mikrofonja elé álltak.

Lando Norris (3.): „Mindig csalódást keltő, amikor nem pole-ból rajtolok, de Oscar megérdemelte. Nagyon jó munkát végzett a hétvégén, örülök neki, ez az első pole-ja a Forma-1-ben. Vétettem pár hibát, ilyen a formám ezen a hétvégén, de az autó jobbnak érződik ma. Nem vagyok túl csalódott azért, jó irányba haladtunk tegnaphoz képest, amikor küszködtünk – ahogy még ma reggel is. Gyors autónk van, de időnként meg kell zabolázni. Ma nem ez volt a helyzet, én vétettem hibákat.”

George Russell (2.): „Őszintén szólva hihetetlen érzés [az első sor – a szerk.]. Jó ideje ez volt az egyik legnehezebb időmérőm. Mindennel próbálkoztam a gumik előkészítését illetően, de semmi nem akart működni. Az utolsó köröm előtt teljesen mást csináltam, mint addig, és minden összeállt – ez csodálatos volt. Volt egy necces pillanatom az első kanyarban, de minden összeállt. Igencsak meglepődtem, amikor átmentem a célvonalon. Tudtam, hogy jó a köröm, de hogy szétválasszam a McLareneket… Tudom, hogy gyorsak lesznek, de mindent megteszek, hogy ott maradjak, ahol vagyok, vagy eléjük ugorjak.”

F1: Így köpött bele a McLaren levesébe Russell 2

George Russell, Oscar Piastri és Lando Norris (Kép: Bryn Lennon – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Oscar Piastri (1.): „A Q3-ban rengeteg időt találtam. A Q1-ben és a Q2-ben küszködtem, az autó viszont életre kelt a Q3-ban, és így én is. Boldog vagyok, izgatott vagyok, hogy a pole-ban lehetek! Már csak biztosítani kell, hogy tiszta levegőben maradjak. A sprint után is elég jól éreztem magam, úgy érzem, sokat tanultunk. Várom, hogy mindezt alkalmazzam majd holnap.”