Valóságos hullámvölgybe került a Ferrari a Forma-1-es Kínai Nagydíj hétvégéjén. Annak ellenére, hogy Lewis Hamilton a sprintkvalifikáción szerzett elsőségét rajt-cél sikerre váltotta a sprintfutamon, a folytatásban sem a McLarennel, de még George Russell Mercedesével és Max Verstappen Red Bulljával sem tudták tartani a lépést.
Ennek megfelelően a vasárnapi versenyen is érezhető volt a maranellói gárda lépéshátránya, így Charles Leclerc és Hamilton kettőse csak az ötödik és a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót. Ám a kettős pontszerzésnek sem örülhettek sokáig, ugyanis órákkal a leintés után mindkét vörös autót diszkvalifikálták – amire a sportág 1950 óta íródó története során nem volt még példa –, ráadásul eltérő technikai szabálytalanságok miatt. Leclerc-nek az okozta a vesztét, hogy a leintést követő mérlegelésen a megengedett minimumnál könnyebb volt az autója, míg Hamilton esetében a padlólemez kopórétege vékonyodott el túlságosan.
Nem hagyta szó nélkül a kettős kizárást a Ferrari sem, melynek felületein az alábbi közlemény jelent meg:
Az FIA a verseny utáni gépátvételén különböző okokból kifolyólag mindkét autónkat szabálytalannak találta. A 16-os számú autó 1 kilogrammal könnyebbnek bizonyult, míg a 44-es hátsó kopólemezének a kopása 0,5 milliméterrel haladta meg a határértéket.
Charles egykiállásos stratégiát követett, ami miatt nagyon magas volt a gumikopása. Ennek eredményeként vált túlságosan könnyűvé. Lewis kopólemezénél kis különbséggel ugyan, de elszámoltuk a kopás mértékét.
Nem állt szándékunkban előnyt szerezni. Tanultunk a ma történtekből, és gondoskodni fogunk róla, hogy ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat. Nyilvánvaló, hogy nem így akartuk befejezni a Kínai Nagydíj hétvégéjét, sem magunk, sem pedig a szurkolóink miatt, akik rendíthetetlenül támogatnak minket.
A kellemetlen fordulat különösen fájhat annak tudatában, hogy a maranellóiak a melbourne-i szezonnyitón sem szerepeltek fényesen. Bár a huszonnégyből még csak két futamot rendeztek meg, nem vet jó fényt rájuk – ahogyan az idei autóra, az SF-25-re sem –, hogy a konstruktőri bajnokságban jelenleg csak a negyedik helyen állnak, míg az egyéni összetettben többek között a haasos Esteban Ocon, valamint az Aston Martin pilótája, Lance Stroll is előzi a Ferrari duóját.