Nem ért véget a Forma-1-es Kínai Nagydíj a kockás zászló leintésével. A viszonylag eseménytelen verseny utáni technikai ellenőrzéseken ugyanis három autó is megbukott. Mind Charles Leclerc Ferrarija, mind Pierre Gasly Alpine-ja túl könnyű volt, Lewis Hamilton Ferrariján pedig a padlólemez kopóeleme kapott túl sokat.

Leclerc autója a mérlegelésnél 800 kilót nyomott, ami épp annyi, amennyinek egy Forma-1-es autónak lennie kell üresen. A Nemzetközi Automobil Szövetség szakemberei egy ép első szárnnyal is megmérték a 16-os rajtszámú Ferrarit, ami így 800,5 kilós volt. Csakhogy ebből még lejön a kötelező mintavételekhez szükséges üzemanyagmennyiség, és annak tömege. A két liter kivonásával már csak 799 kilós volt a Ferrari, ami azonban már kevés.

Ugyanez történt Gasly esetében is, értelemszerűen szárnycserélgetés nélkül. Miután az Alpine-ból kivették az üzemanyagmintát, a mérleg csak 799 kilót mutatott.

Hamiltonnál a padlólemez kopórészének vastagsága a három mért pontot 8,5-8,6 mm között volt, szemben a szabályokban foglalt 9 mm-es értékkel.

Technikai szabálysértésnél mérlegelésnek nemigen szokott helye lenni, ezért a három pilótát kizárták. Leclerc egy ötödik helyet bukott ezzel, Hamilton a hatodikat, Gasly pedig a 11. pozíciótól esett el.

Az első négy helyet ez nem érinti, azaz ott marad Oscar Piastri, Landol Norris, George Russel, Max Verstappen sorrend. Utánuk jött a két Ferrari, amelyek kizárásával, a pontszerzők listájában előrelépett Esteban Ocon (Alpine), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes), Alexander Albon (Williams) és Oliver Bearman (Haas). A kizárások miatt a 12. helyről a 9.-re lép előre Lance Stroll (Aston Martin), az eredetileg 13. helyen záró Carlos Sainz (Williams) pedig szintén gazdagodik egy ponttal.