Két McLaren-pilóta, Oscar Piastri és Lando Norris, valamint a mercedeses George Russell állhatott Ho-Pin Tung holland-kínai exversenyző mikrofonja elé a Forma-1-es Kínai Nagydíj leintését követően.
Oscar Piastri (1.): „Hihetetlen hétvége volt ez a rajttól a célig. Az autó remek volt végig, a mai nap pedig meglepően másképp viselkedtek a gumik. Ezt megérdemeltem a múlt hét után” – utalt vissza az auszráliai betlire. „A csapat nagyon jó munkát végzett, 1-2-ben végeztünk, nagyon boldog vagyok!”
„A kemény gumi sokkal jobb volt, mint ahogy arra mindenki számított, köztük mi is. Meglepő volt, hogy a futam végéig el lehetett vele menni, de örömteli meglepetés. Nem tűnt könnyűnek előzetesen a verseny, de büszke vagyok arra, amit kihoztunk belőle.”

Lando Norris, Oscar Piastri és George Russell (Kép: Clive Rose/Getty Images)
Lando Norris (2.): „Ilyen rajtban reménykedtem, de George megfogott a bokszkiállásoknál. Kissé ideges voltam, de a második etapban aztán jobbak voltunk. Kemény verseny volt a gumimenedzselés miatt. Nem sokan számíthattak egy kiállásos futamra, de jó volt. Oscar remekül vezetett, megérdemli a győzelmet. Próbáltam közel kerülni, de nem tudtam. Örülök a második helynek, erős pontokat szereztem, a csapat pedig 1-2-ben végzett.”
„A fékpedálprobléma félelmetes volt, a legrosszabb rémálmom ez. 2, 3, 4 másodpercet vesztettem az utolsó körökben körben, de eljutottunk a célig, túléltem.”
George Russell (3.): „Nagyszerű eredmény a harmadik hely. Tudtuk, hogy a McLaren picivel gyorsabb nálunk, de fontos pontokat szereztünk. Már igen korán éreztem, hogy az egy kiállásos stratégia lehetséges, és aztán könnyebbnek is bizonyult megoldani, mint gondoltuk. Életem egyik legjobb F1-hétvégéje volt ez. Charles [Leclerc – a szerk.] a bokszkiállások után néhány körig nyomást helyezett rám, de onnantól elég sima volt a futam.”