A versenybírók az eset után azonnal jelezték, hogy a futamot követően vizsgálják meg az ügyet, mostanra meg is született a döntés:
“A stewardok jelentést kaptak a versenyigazgatótól a Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt érintő bokszutcai incidensről. Mindkét pilóta és a csapatvezetőik meghallgatása valamint a videofelvételek megtekintése után a versenybírók úgy ítélték, hogy Lewis Hamilton és Sebastien Vettel is veszélyesen vezetett, ezért megrovás büntetéssel sújtják őket” – állt az FIA közleményében.
Bár a versenybírók 20 vagy 30 másodperces utólagos időbüntetést vagy a következő futamra vonatkozó hátrasorolást is kiszabhattak volna, a mostani döntés azt jelenti, hogy a két pilóta gyakorlatilag büntetlenül úszta meg az esetet, és a versenyeredmény sem változott.
Ezen a héten a volt Benetton- és Williams-versenyző, a McLaren egykori tesztelője, az osztrák Alex Wurz képviselte a versenyzői tapasztalatot a stewardok négyfős bizottságában.





