Úgy tűnik, rajtunk, azaz az újságírókon kívül senki sem nyer majd a hétvégén következő szezonnyitón, ugyanis botránnyal kezdődik majd a 2009-es Forma-1-es évad. A Williams, a Toyota és a Brawn GP autóinak szabályosságát állítólag az összes többi csapat kétségbe vonja, így panaszra, vizsgálatra és az eredmények utólagos változására is számítani lehet.
Az említett három csapat a többiekétől eltérő módon értelmezte az idei szabályokat, így az autó végén, alul elhelyezkedő légterelőiket, az ún. diffúzoraikat más elvek alapján készítették el. Az FIA technikai főellenőre, Charlie Whiting a jerezi teszten két hete megvizsgálta már a Williams vitatott alkatrészét, és akkor nem talált szabálytalanságot, de szinte biztos, hogy a csapatok az első lehetséges alkalommal, az Ausztrál Nagydíjon panaszt tesznek majd.
A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko azt állítja, hogy a vitatott alkatrészek jelentős előnyt biztosítanak az azt alkalmazó három csapatnak.
“A kettős diffúzoruk körönként öttized másodpercet jelent. Hét csapat – köztük a Red Bull is – ugyanazon az állásponton van: ezek az alkatrészek szabálytalanok” – jelentette ki az osztrák szakember, aki azt is hozzátette, hogy korábban több csapat is kísérletezett hasonló megoldással, de akkor az FIA állítólag nem találta szabályosnak azt.
Korábban a Renault főnöke, Flavio Briatore is ellenlépéseket helyezett kilátásba, a csapat technikai vezetője, Pat Symonds viszont ennek ellentmondóan nyilatkozott a kérdésben: “A Toyota és a Williams nagyon érdekes, nagyon jó megoldást talált a diffúzorral kapcsolatban, amit mi nem, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg minden csapat foglalkozik ezzel.”
A Williams technikai igazgatója, Sam Michael szerint csak “savanyú a szőlő” alapon támadják őket az ellenfelek.
“A csapatunk teljes mértékben a szabályok keretein belül maradt. Nem értem a felhajtást. Panaszkodnak, ahelyett, hogy beismernék, hogy nem gondoltak erre, mert nem tanulmányozták elég alaposan a szabályokat” – nyilatkozta az ausztrál.





